Csakazértis

Az este boszitalálkozóra voltam hivatalos. Legkedvesebb, szívemhez legközelebb álló kis boszorkányokkal töltöttem nem csak az estét, de az éjjelt is. Túl sok alvás nem volt a programban. Leginkább ki és átbeszéltük életünk apró-cseprő eseményeit. Kisebb-nagyobb fortélyokat szőttünk, bájitalt kevertünk. Vudubabáinkat csak azért nem vettük elő, mert az egy másik találkozó kelléke. Néhányan megérdemelték volna... :-)

Az este megállapítást nyert, hogy egyikünk sem ott tart, ahol azt tervezte. Egyikünk sem a több évig tanult szakmájában dolgozik. Egyikünk sem ment hozzá álmai hercegéhez. Egyikünk sem lakik kacsalábon forgó házban. De még csak palotánk sincs. 

Ezek ellenére mindannyian elégedettek, boldogok vagyunk. Összességében elmondható, hogy fejlődtünk, és nem vissza. A magunk módján sikeresek vagyunk. Párkapcsolatunk kiegyensúlyozott, harmónikus. Ami talán a legfontosabb: magunkra és egymásra is van időnk. Bár azt mondják, időnk arra van, amire szánunk. A mondás igaznak bizonyul.

Nem biztos, hogy oda kerülünk, ahol lenni szeretnénk.
De az biztos, hogy ott vagyunk, ahol lennünk kell. 

Letértünk a megálmodott útról. Terveink időközben megváltoztak. Minden útelágazásnál döntenünk kellett, merre menjünk tovább. Vagy legalábbis dönthettünk. Sodródhattunk volna az árral is, bár az talán kényelmesebb megoldás lett volna, de úgy valószínűbb, hogy nem a saját életünket éljük. Mi mindig döntöttünk. Hol jól, hol rosszul, ez mindig csak utóbb derült ki. 

Bárhová is sodort az élet, nem bántunk meg semmit. Sem azt, amit tettünk, sem azt, amit nem tettünk meg. Néha engedtünk a kísértésnek, néha mertünk más irányba fordulni. 

Ma reggel hasonló gondolatokkal a fejemben ébredtem. Körbenézve sok kis boszorkány álmos tekintetével találkoztam. Mikor összeszedtem magam, határozott léptekkel indultam a garázs felé. A falnak támasztott járművek közül bár azonnal megtaláltam a sajátomat, mégis egy másik után nyúltam.

Ma reggel másik seprűre ültem, és más irányba indultam el. S hogy jól döntöttem-e, az majd kiderül!

Néha nem tudjuk, mekkora kincset is tartunk a kezünkben. Milyen értéket birtokolunk. Vagyis talán nem is jó ez a kifejezés. Másik személy felett ugyanis nincs hatalmunk. Nem tudunk birtokolni senkit sem. Magunk mellett tudhatjuk társként, útitársként. Mellettünk, egyenrangú, külön személyként. Mert az igazi kapcsolat az, amiben egyenrangúak vagyunk. Ez nem azt jelenti, hogy egyenlőek. Igenis vannak különbségek. Saját személyiségünk van, amit nem szabad a másikért sem feladni. Akit igazán szeretünk, arra felnézünk. Azt tiszteljük. Becsüljük. És ez az érzés kölcsönös, nem egyirányú.

Amikor mellettünk áll valaki, néha azt oly természetesnek vesszük, hogy fel sem merül bennünk, hogy elveszthetjük. Úgy gondoljuk, mindig lesz nekünk. Mindig mellettünk lesz. Pedig elég egy meggondolatlan pillanat, amikor engedünk a kísértésnek. Amikor egy picivel jobban vonz a változatosság, egy másik, pont azért, mert új, mert varázslatos, mert izgalmas. Persze lehet, hogy semmivel sem jobb társunknál, csak épp az újdonság erejével hat ránk. És ha nem vagyunk elég éberek, nem figyelünk kellően, igen, akkor néha elgyengülünk, és engedünk a kísértésnek.

Néha csak a pillanat műve ez. Néha csak egyszerűen megtörténnek dolgok. Néha nem gondolkodunk. Csak sodor az élet, a kíváncsiság, a varázslat felé. Tetszik az izgalom, a lángolás és az izzó parázs.

Az ember legtöbbször nem azokat a kísértéseket bánja meg, amelyeknek engedett, hanem azokat, amelyeknek ellenállt...!
William Somerset Maugham

Máskor napokig, hetekig, hónapokig gyötrődünk, kínlódunk, míg döntés hozunk. Amíg eldöntjük, hogy a járt utunkat feladjuk-e egy járatlanért. Kételyek gyötörnek, kérdésekre keressük a válaszokat. Keressük azt, ami valójában bennünk lakozik.

Végül valahogy döntünk. Mindig csak utóbb derül ki, jól-e. Megérte-e. Megbántuk-e, amit tettünk, vagy amit épp nem tettünk meg.

Minden kijárat egyben bejárat valahova...
Tom Stoppard

Amikor valami véget ér, egyben valami akkor kezdődik el. Minden nézőpont kérdése, s azé, mennyire nézzük pozitívan a dolgokat. Milyen az életszemléletünk. Olyan ez, mint a félig teli, félig üres pohár. A lényeg ugyanaz, a szemlélet mégis más. Más a közérzetünk tőle. Másképp szólal meg a lelkiismeretünk.

Mindig akkor jövünk rá, mi a legfontosabb a számunkra, mikor már elvesztettük azt…
Agatha Christie

Középkorú, egyedülálló, elvált, kifejezetten csinos nő voltam. Igen, múlt időben, mert a történet korábban kezdődött el. Még ma is csinos vagyok. Ám mert realitásérzetem és önkritikám is van azt is elárulom, hogy roppant akaratos, határozott, és elég hisztis személyiséggel áldott meg engem a sors. Nem vagyok könnyen elviselhető személyiség. De az biztos, hogy nagyon tudok szeretni. Kitartó, odaadó és gondoskodó vagyok, nem adom fel az első akadálynál, de még a másodiknál sem. Az a fajta csaj vagyok, aki ha elromlik egy kapcsolat, küzd, harcol érte. Persze ésszerű korlátok között.

Internetes társkeresés

Éppen egyedül éldegéltem, amikor felregisztráltam egy társkereső oldalra. Nem fűztem hozzá vérmes reményeket. Sosem szövögettem álmokat, és nem is kergettem ideált. Igyekeztem mindig a valóság talaján megmaradni. A célom az volt, hogy nyissak az emberek felé, ne nyalogassam tovább a sebeim, beszélgessek, ismerkedjek. És mivel könnyebb a gép előtt ülve idegenekkel beszélgetni, mintsem szemtől-szembe, ezért teljesen be is vált ez a módszer. Nem találkoztam senkivel, ügyesen kerültem a személyes kontaktust.

Adatlapom kitöltésénél ugyanakkor őszinte voltam. Nem volt értelme hazudni. Sosem szerettem. Mind a korom, mind a súlyom, bármi tekintetében. Ugyanígy voltam vele, mikor a leendő társról kellett képet alkotnom. Kit is keresek? De hisz valójában magam sem tudom. Sosem voltam híve az ideáloknak, hogy beskatulyázzak másokat, milyen magas legyen, hány kiló, és milyen színű legyen a haja. Vagyis elég tágra hagytam a kritériumokat. Nem hanyagságból, hanem mert valóban így gondolom helyesnek.

Aki keres, talál

Egy késő este, amikor már befejezve a csevegést épp kiléptem volna, csak nézelődtem az oldalon. Nem a férfiak adatlapját, sem a képeiket, hanem az általuk írt kérdőíveket, mely alapján szeretnének minél többet megtudni az áhított nőről. Bődületes, milyen marhaságokat tudnak kérdezni, miket tartanak fontosnak. Ekkor akadt meg a szemem egy vidám, mulatságos, szórakoztató, igen humoros kérdőíven. Aminek lényegében semmi értelme sem volt. A számítógép előtt ülve mást sem csináltam, csak szélesre húzott szájjal mosolyogtam. Minden őrült kérdést megválaszoltam, amikor úgy gondoltam, meglesem azt a férfit, aki ezt alkotta. A kíváncsiság erősebb volt mindennél.

Képei meglepő módon publikusak voltak. Bemutatkozó oldala értelmes, igényesen összeállított, kellően hosszú ahhoz, hogy sokat eláruljon személyiségéből. Minden szavából derű sugárzott. Minden képén mosolygott, szemei értelmet és mély érzelmet tükröztek. Egy korosztályhoz tartoztunk. A földrajzi távolság nagy volt... de ezen a ponton már nem számított.

Egyszerűen megfogott, olyan erős volt a kisugárzása, hogy mágnesként vonzott ismeretlenül is. Annak ellenére, hogy sosem írtam rá egy férfira sem, sose kezdeményeztem senkinél ezen az oldalon, gondolkodás nélkül írtam neki néhány mondatot. Mindössze tudomására akartam hozni, megköszöntem neki, hogy kellemes estét varázsolt számomra azzal, hogy érdekes, izgalmas és szokatlan kérdéseivel mosolyt csalt az arcomra. Ennyit írtam, nem többet. Magam sem gondoltam, hogy ezzel olyan lavinát indítok el, ami magával ragad, elsodor, és a mai napig érezteti hatását.

Az emberek elfelejtik, amit mondasz, és elfelejtik, amit teszel. Az egyetlen dolog, amire emlékezni fognak, az, hogy milyen érzéseket váltottál ki belőlük...
Maya Angelou

Randizás izgalmai

Gyors levélváltásba kezdtünk. Majd áttértünk a chatre. Izgalmas, gördülékeny beszélgetés volt. Lendületes, éles váltásokkal, magas értelmi, érzelmi színvonalon. Kölcsönösen olyan érzéseket ébresztettünk egymásban, amik rég kihunytak bennünk. Így fogalmazott: felráztam, pedig már jó ideje aludt. Még aznap este beszéltünk telefonon. Meglepő gyorsasággal jutottunk el a személyes találkozásig. Pár nap, mindössze ennyi telt el az első beszélgetésünk óta. Tudtuk, hogy bármit is hoz a jövő, bármerre is tartunk együtt vagy külön, de lépnünk kell.

Szándékosan nem írtam eddig a külsejéről. Azért, mert bár tudtam a képeiből, az adatlapjából is kiderült, mégsem volt fontos. Nem ez számított. A Férfi, aki számomra oly sokat jelent, túlsúlyos. De ez nem érdekel. Pontosan tudom, hogy Rá van szükségem. Tudom, hogy mellette nemcsak önmagam lehetek, de Nő is. Tudom, hogy ő mindig képes lesz mosolyt csalni nem csak az arcomra, de a lelkemre is. Nem a külső számít! A szememben Ő a Férfi, az Igazi Férfi, sármosabb mindenkinél! Nem csupán elfogadom, de imádom! Bár az is igaz, hogy nem sörhasa van, hanem arányosan oszlik el rajta a súly: széles háta, izmos válla, erős, izmos vádlija van. Karakteres személyiség. Jó érzés hozzábújni, amikor védelmezőn karjaiba zár. Imádok a vállán fekve elaludni.

Régóta együtt vagyunk és mondhatom, csodálatos vele! Érdekesek, őszinték a beszélgetéseink. Élményekben gazdag programokat tudhatunk magunk mögött. Nem lehet mellette unatkozni akkor sem, ha otthon vagyunk, s láthatóan nem csinálunk semmit. A semmit is jól tudjuk csinálni! Intenzív, mély érzelmeket vált ki belőlem, amiért nem győzök elég hálás lenni. Megmutatta, hogyan kell élni, kapukat nyitott ki előttem, és olyan dimenziókba vezetett, amik eddig ismeretlenek voltak számomra. Mellette ismertem meg az életet, mellette tanultam meg örülni apró dolgoknak, és mellette tanultam meg, hogyan kell őszintén, feltétel nélkül, tisztán szeretni.

Az életed nem akkor kezdődik, amikor meglátod a fényt. Hanem egy másik pillanatban. Egy találkozással, egy mosollyal, egy zavart kézfogással. Amikor meglátod Őt. Amikor megtalálod...
Csitáry-Hock Tamás

Persze ne higgyék, hogy nem vitatkozunk, nincsenek veszekedéseink. Nem vagyok képes kibújni a bőrömből, erős személyiségem néha intenzíven hangot ad, teret enged, utat tör magának. Különböző, néha igen bántó formában nyilvánul meg. Csak bízni tudok abban, hogy páromban lévő szeretet elég erős ahhoz, hogy kitartson mellettem, és mindig azt mondhassa: bármily nehéz is engem szeretni, de szeret.

Tudom, hogy a téma megosztó. Kinek jó, kinek rossz tapasztalatai vannak ezzel kapcsolatban. Sokan merő előítéletből nem is próbálják ki. Mások, ha regisztrálnak is, erős fenntartásokkal teszik azt. Én kipróbáltam. Saját tapasztalataimat szeretném megosztani, megfűszerezve mások véleményével. Olyan céllal, hogy aki tud, tanuljon belőle, míg mások merítsenek erőt, bátorságot. Mert jó figyelni másokra, meghallgatni őket, és tanulni a hibáikból. 

Az első, amivel először találkozunk az az, hogy ami ingyenes, azért fizetni kell. Rég rájöhettünk volna, hogy semmit nem adnak ingyen. Mindennek ára van. Jelentem, megtanultuk a leckét!

Ingyen lehet regisztrálni, feltölthetjük képeinket, kitölthetjük az adatlapunkat. Ám ha ennél többet akarunk, zsebünk mélyére kell nyúlni. Jó lenne mások adatlapját is elolvasni. Mások képeit is látni. Szerencsés, ha tudunk levelet írni, és válaszolni a nekünk szólókra. Vagy csak én gondolom azt, hogy sokat várok el egy társkereső oldaltól?

Ha valóban komolyan gondoljuk a társkeresést, legyünk őszinték. Nincs értelme hazudni a magasságunk, súlyunk, vagy bármi más tekintetében. Sose adjuk ki magunkat másnak, mint ami. Máskülönben nagy csalódás lehetünk. Vállaljuk fel a hibáinkat, merjük kimondani, hogy nehéz esetek vagyunk, vagy épp visszahúzódó, otthonülő típus. Ha valaki ettől már az elején megijed, hát fusson el jó messzire. De ha később döbben rá, csalódás lesz számunkra. Mindketten jobban járunk, és sok felesleges körtől kíméljük meg egymást.

Nem szabad túl nagy feltételt, túl sok kritériumot támasztani a másik fél felé. Mert könnyen lehet, hogy akiről álmodunk, az még meg sem született… vagyis az embereket önmagukért, önmagukban kell megismerni, és elfogadni. Nem egy álomképet, egy ideált kergetni.

Ha olyan férfit keresel, aki vonzó, jó humorú, eszes, határozott, érzékeny, remek szerető, ugyanakkor ragaszkodó és romantikus, válts mozijegyet...
Vavyan Fable

Sose görcsöljünk rá a társkeresésre. Ne lássák, ne érezzék rajtunk, hogy mennyire akarunk valakihez tartozni. Senki nem akar valaki lenni az életünkben. Senki nem akar pótlék lenni, hogy egy űrt töltsön be. Mindenki a TÁRS szeretne lenni, az egyedüli, az igazi, aki boldoggá tehet! Amit nagyon akarunk, az érkezik el a legkésőbb. Laza, kötetlen beszélgetésekből sokkal többet hozhat ki az élet, mintsem gondolnánk.

Sose a külső alapján ítéljünk! Bízzunk a megérzéseinkben! Adjunk esélyt a másiknak, ha egy kicsit is érezzük, hogy jó vele beszélgetni, öröm várni rá a chaten, és szívesen hallanánk újra a hangját. Lehet értékes, érdekes és szerethető ember, és nem kell azonnal x-et kapnia.

Ám ha mindezt be is tartjuk, jó ha tisztában vagyunk vele, hogy sok ember csak szexpartnert keres ezeken az oldalakon. Egyéjszakás kalandokat. Kezeljük némi fenntartással hát a megkereséseket. Legyünk nyitottak, de maradjunk a valóság talaján. Jó, ha két lábbal a földön állunk, nyitva a szemünk, és akkor megtalálhatjuk a sok értéktelen kavics között azt az értékes kagylót, ami miatt elmondhatjuk, igen, megérte!

Minden nő életében eljön az az pillanat, amikor felteszi magának a kérdést: mikor szüljek gyereket? Ki előbb, ki később gondolkozik ezen, bár akad olyan is, aki nem sokat agyal rajta. A véletlenre és a sorsra bízni a legegyszerűbb feladat. A családtervezés azonban nem könnyű. A tudatos, felelősségteljes családtervezés nem az. Pro és kontra sorra vesszük a bennünk rejlő félelmeket, érveket. És hol erre, hol arra fog billenni a mérleg nyelve.

Félelmeink

Az első és talán a legfontosabb dolog megtalálni a megfelelő párt. Ám ha van is apajelöltünk, néha még innen sem könnyű tovább lépni. Tökéletes ember nincs. Néha elbizonytalanodunk a személyében. Biztos ő az, akivel szeretnénk egy gyermeket felnevelni? Vagy kettőt?  Biztos vele képzeljük el az életünket?

Sokan karrierjük miatt gondolkodnak el a mikor kérdésén. Vajon az életút beindulása előtt érdemesebb gyermeket vállalni, hogy aztán később ne törjön meg az? Vagy pont a karrier csúcsán? Amikor rövid megszakítás után talán könnyebb visszatalálni jól megszokott helyünkre. Esetleg egy munkahelyváltás közben, így régi helyünkről megyünk szülni, de már egy új helyre megyünk vissza.

Mások nem is annyira saját, mint inkább párjuk munkája szempontjából közelítik meg a kérdést. Mert ez is fontos tényező lehet. Van, amikor hosszabb kiküldetésre kényszerül társunk, akár bel, akár külföldön. Egyesek véleménye szerint jobb előtte a gyermekvállalás, mert nem maradunk egyedül, illetve a kiküldetés nagyon eltolhatja a családalapítás idejét. Mások szerint pont azért lenne célszeszű utána gyermeket vállalni, mert máskülönben kimarad az apuka a legszebb napokból. Amikor először felül, feláll, járni kezd a gyermek, amikor megszólal.

Vannak akik a családi fészek megteremtését helyezik előtérbe. Gondolván, utána nyugodtan tudnak a gyermekre koncentrálni, amikor már nem kell egy lakás megszerzése miatt aggódniuk. Míg mások épp ellenkezőleg gondolkodnak, szerintük annyira sok évbe telik egy lakás megvásárlása, hogy félnek, addig eljár felettük az idő, és jobban szeretnének korai éveikben szülővé válni.  

Sokakban felmerül a kérdés, vajon képesek lesznek-e anyagilag ellátni, eltartani egy gyermeket. Mai világunkban annyira bizonytalan minden, így a munkahely is. Vajon mennyire vagyunk felkészültek anyagilag egy gyermek felnevelésére? Mi az az összeg, amivel mindenképp rendelkeznünk kell, hogy elinduljunk a hosszú és rögös úton?

Nem utolsó sorban felmerül bennünk, vajon megértünk az anyaságra? Lelkileg felkészültünk rá? Nem vagyunk még magunk is túl gyerekek hozzá? Nem utaznánk, nem szórakoznánk még egy kicsit, nem néznénk szét a nagyvilágban? Hiszen néhány év múlva sem maradunk le semmiről.

Sokan döntenek úgy, bármilyen okból is, hogy még várnak. Korunkban egyre inkább kitolódik az első gyermek vállalásának ideje. Akkor is, ha minden feltétel adott. Néha úgy érezzük, hogy mégsem érkezett el az idő. Magunk sem tudjuk megmagyarázni, miért. Mi kifogásunk ellene. Csak érezzük, még nem jött el.

Miközben ennyit agyalunk rajta, mások nem így látják ezt a kérdést. Sokan vallják, hogy nem szabad ennyit gondolkozni dolgokon. Mások egyszerűen csak belevágnak.

És hogy kinek van igaza? Mindenkinek. Mindenki a saját szemszögéből látja a dolgokat, és pont úgy jó, ahogyan ő csinálja.