Néha nem tudjuk, mekkora kincset is tartunk a kezünkben. Milyen értéket birtokolunk. Vagyis talán nem is jó ez a kifejezés. Másik személy felett ugyanis nincs hatalmunk. Nem tudunk birtokolni senkit sem. Magunk mellett tudhatjuk társként, útitársként. Mellettünk, egyenrangú, külön személyként. Mert az igazi kapcsolat az, amiben egyenrangúak vagyunk. Ez nem azt jelenti, hogy egyenlőek. Igenis vannak különbségek. Saját személyiségünk van, amit nem szabad a másikért sem feladni. Akit igazán szeretünk, arra felnézünk. Azt tiszteljük. Becsüljük. És ez az érzés kölcsönös, nem egyirányú.
Amikor mellettünk áll valaki, néha azt oly természetesnek vesszük, hogy fel sem merül bennünk, hogy elveszthetjük. Úgy gondoljuk, mindig lesz nekünk. Mindig mellettünk lesz. Pedig elég egy meggondolatlan pillanat, amikor engedünk a kísértésnek. Amikor egy picivel jobban vonz a változatosság, egy másik, pont azért, mert új, mert varázslatos, mert izgalmas. Persze lehet, hogy semmivel sem jobb társunknál, csak épp az újdonság erejével hat ránk. És ha nem vagyunk elég éberek, nem figyelünk kellően, igen, akkor néha elgyengülünk, és engedünk a kísértésnek.
Néha csak a pillanat műve ez. Néha csak egyszerűen megtörténnek dolgok. Néha nem gondolkodunk. Csak sodor az élet, a kíváncsiság, a varázslat felé. Tetszik az izgalom, a lángolás és az izzó parázs.
Az ember legtöbbször nem azokat a kísértéseket bánja meg, amelyeknek engedett, hanem azokat, amelyeknek ellenállt...!
William Somerset Maugham
Máskor napokig, hetekig, hónapokig gyötrődünk, kínlódunk, míg döntés hozunk. Amíg eldöntjük, hogy a járt utunkat feladjuk-e egy járatlanért. Kételyek gyötörnek, kérdésekre keressük a válaszokat. Keressük azt, ami valójában bennünk lakozik.
Végül valahogy döntünk. Mindig csak utóbb derül ki, jól-e. Megérte-e. Megbántuk-e, amit tettünk, vagy amit épp nem tettünk meg.
Minden kijárat egyben bejárat valahova...
Tom Stoppard
Amikor valami véget ér, egyben valami akkor kezdődik el. Minden nézőpont kérdése, s azé, mennyire nézzük pozitívan a dolgokat. Milyen az életszemléletünk. Olyan ez, mint a félig teli, félig üres pohár. A lényeg ugyanaz, a szemlélet mégis más. Más a közérzetünk tőle. Másképp szólal meg a lelkiismeretünk.
Mindig akkor jövünk rá, mi a legfontosabb a számunkra, mikor már elvesztettük azt…
Agatha Christie
Hozzászólások