Van az úgy, hogy valahogy nem kapjuk el a hullámot. Bármennyire is vagyunk jó hullámlovasok, nem érezzük, nem jön össze, és folyton-folyvást csak a tengerbe zuhanunk a deszkáról, nem tudunk rajta maradni, nem érezzük a ritmust. Lehetünk ügyesek, kitartóak, mégsem sikerül.
Előfordul, hogy rossz öblöt választunk, rossz vizeken próbálkozunk, de az is lehet, hogy csak a pillanatnyi időjárás, szél nem kedvez kedvenc sportunknak. Néha küzdünk, erőlködünk, míg máskor játszi könnyedséggel vesszük az akadályt.
Nincs ez másképp a párkapcsolatainknál sem. Néha előfordul, hogy nem csupán rossz napjaink vannak, de rossz időszakaink is. Amikor végtelennek tűnő türelem szükségeltetik hozzánk, vagy épp párunkhoz.
Néha elveszettnek hisszük, érezzük magunkat, amikor kicsúszik a lábunk alól a talaj, amikor nem találjuk rossz kedvünk és lehangoltságunk okát. Néha egészen elbizonytalanodunk, hogy jó úton járunk-e, jó irányba haladva. Akkor is előfordul ez olykor, ha amúgy más alkalommal igen határozottak, magabiztosan tudunk lenni.
Néha elég csak várni egy cseppet, s magától kisüt a nap, melengetve szívünket sugaraival. Néha elég kivárni a megfelelő időjárást, a kedvező szelet, s ismét felülhetünk a nagy hullámra, élvezhetjük a siklást.
Míg máskor bizony fel kell adni, s más öblöt kell keresni, más partot, s egy teljesen más lehetőséget kell adnunk vágyainknak.
Az, hogy meddig várjunk jobb szelekre, és mikor csomagoljunk más víz után nézve, senki nem tudja megmondani. Örök talány.
Van az úgy, hogy folyton a vízbe huppanunk, csurom vizesen rámászunk még a deszkára, de valahogy nem tudunk rajta maradni... nem, nem akarunk egyelőre még más öböl után nézni. Még várunk egy szelet, hogy ismét felüljünk a hullámra, ami tovavisz a boldogság felé.
Hozzászólások