A Közösségi oldal fogságában című posztomban csoportokra osztottam a felhasználókat, annak függvényében, ki milyen intenzitással van jelen az oldalon.
Szerintem mindenki ismerősei között megtalálhatóak a különböző csoport felhasználói. Személy szerint az a véleményem, hogy a függők és intenzívek annyira zavaróak lehetnek mások számára, hogy követésüket gyakran letiltják, ha nem is szüntetik meg az ismeretséget.
Egyszerűen túl sok, túl felesleges információt kapunk szinte minden percükről, ezért gyakran nyomasztóan hatnak ránk. Persze akkor nem, ha mi magunk is ezekbe a csoportokba tartozunk, hiszen akkor szomjazzuk a mások által öntött információt…
Az is sokakat megoszt, hogy egyáltalán mennyire engedjünk betekintést a magánéletünkbe. Mert bizony a közösségi oldal ha tetszi, ha nem, egy ablak az életünkön, és azt mi magunk szabályozzuk, hogy mennyire, mikor, kinek legyen nyitva.
Egy bizonyos pontig jó dolog a közösségi oldal, lehet élni az általa adott lehetőségekkel. Egy pont után azonban, ha túlzásokba esnek egyesek, akkor az nyomasztó, és nehezen lehet tolerálni. Vegyünk néhány példát a teljesség igénye nélkül. Biztosan mindenki ki tudná egészíteni a listát, hiszen oly sokféle felhasználó létezik!
Életesemények
Jó dolog, kellemes, amikor mások utazási élményeiről olvasunk, és persze ezeket fényképekkel illusztrálják. Időnként jó olyan tájakra tévedni általuk, ahová egyébként nem valószínű, hogy mi magunk eljutnánk.
Jó dolog, és szórakoztató, ha nem lépik át azt a határt, ahonnan már soknak neveznénk… amikor már kényszert éreznek, hogy utazásuk során készült mind a nyolcszáz képet közzétegyék, ezzel bombázva idővonalunkat.. na az szintén könnyen tiltólistára kerülés oka lehet… arról nem is beszélve, amikor arra sem veszik a fáradtságot, hogy kiválogassák a képeket, és minden homályos és rossz minőségű kikerül így a világhálóra.
Ott vannak a túl intim képek (és most nem feltétlenül pornóra gondoltam), amik túl személyesek ahhoz, hogy megosszuk őket. Mégis vannak olyan személyek, akik ezt is közszemlére teszik ki. Pedig ez csak két személyre tartozik. Valaki azonban nem érzi a határt.
Fényképek
Fontos a család, a szeretteink, a gyermekünk. De vajon a világhálón kell élni velük? A világhálóra kell kitenni szüleink öregedő képét, vagy gyermekeink minden napi fejlődését?
Persze nem azt mondom, meg lehet róluk osztani néha képeket. Néha. És a hangsúly ezen van! De amikor nap mint nap ugyanattól az ismerőstől képek tömkelege lepi el idővonalunkat, akkor szintén besokallunk.
Az édes gyermekből így lesz nem kívánt személyiség. Közben ő mit tehet arról, hogy a szülője túlzásokba esik? Tudjuk, hogy mindenki számára a saját gyereke a legaranyosabb. De biztos, ezt mások arcába kell nap mint nap nyomni?
Milyen édesen eszik, most elbotlott a szőnyegbe, most magához öleli a macit, most meg a nyusziját… A nap minden tizedik percében nem vagyunk kíváncsi rá. Mutassuk meg gyermekünket egy szülinapi buli, családi esemény, ballagás alkalmával, legyünk büszkék rá, milyen csinos, és osszuk meg. De nap mint nap? Na ne, az már sok! Az ilyen ismerős is könnyen tiltólistás lehet…
Politika
A politika része életünknek. Mindenkinek van véleménye róla, akár mondja, akár nem.
Mindenkinek van füle is, halljuk a híreket, és tudunk olvasni is, néha bizony elkövetjük ezt a hibát is. De vajon mindig, mindenhol ezzel akarunk szembesülni? Néha nem lenne jó kikapcsolni az agyunkat?
Szerintem egyáltalán nem követendő példa, ha valaki csak erről tud kommunikálni. Akkor sem, ha véleményét megtartva „csupán” teleszórja idővonalunkat politikai hangvételű posztokkal.
Bizony előbb vagy utóbb besokallunk ettől a viselkedéstől is, és egy idő után tiltólistára kerülhet az illető.
Kapcsolatok csapdájában
Na ez egy rettegett típus! Az egy dolog, hogy úgy éli életét, hogy egyik kapcsolatból ki, a másikba be. Az a magánügye, hogy ez így jó neki, avagy csak sír a nagyvilágba, hogy ő milyen szerencsétlen, mert nincs egy normális kapcsolata sem, mert mindenki idióta… csak ő nem az. Az is magánügy, hogy éppen ki az aktuális kiszemelt áldozat a következő két hétben, jó esetben egy hónapban, aki vele lehet. Itt a hangsúlyt szerintem mindenki érti: magánügy! Akkor ezt miért kell folyton kiposztolni?
Az ilyen embereknél villámgyorsan változik a családi állapot. Pillanatok alatt frissítenek. Míg más, egészséges érzületű embereknél ezek azért lassabban szoktak lezajlani… egészséges érzelemvilággal rendelkező személyeknél igenis egy folyamat a szakítás, egy gyász, aminek a napját pontosan nem is lehet meghatározni, és míg maguk nem kerülnek tisztába egyáltalán azzal, hogy valóban visszafordíthatatlan, addig miért is kellene a nagyvilágba szétkürtölni? Ugyanígy egy új kapcsolat létrejötte sem egyetlen nap alatt történik. Annak is kell idő.
Vajon mennyire vesszük komolyan azt az ismerőst, akinek kéthetente, havonta változik a családi állapota, és annak a személye, akivel aktuálisan együtt van? Kéthetente gratuláljunk neki hozzászólásainkban, hogy na végre, megtaláltad a nagy őt? Miközben még nem is ismerik egymást?
Hú, hát ettől a jelenségtől egyenesen borsózik a hátam. Olyannyira komolytalanok, hogy tutira tiltólista lesz a vége. Eleinte mosolygunk rajta, aztán szánjuk, majd végül már nem leszünk kíváncsiak rá.
Érzelmi állapotok
Jaj de jó, hogy meg lehet jeleníteni aktuális érzelmi állapotunkat a közösségi oldalon. Érdekes dolog, és ha csak ritkán él vele az ember, talán jó is. Bár személy szerint nem értek egyet vele.
Mi értelme van közzétenni, hogy most ép szeretve érzem magam, most épp rossz a kedvem, vagy baromi jól vagyok? Együttérzést, szánalmat várunk? Időnként a több ezres ismeretségi körünktől?
Na ne!
Mondjuk el kedvesünknek, mennyire jól éreztük magunkat a délután vele. Mondjuk meg barátnőnknek, hogy igazán megismételhetnénk ezt a csodás csajos estét. Mi köze a nagyközönségnek hozzá? Magunkat akarjuk fényezni, vagy a másiknak akarunk kedveskedni ezekkel a megosztásokkal? Egyik sem lehet cél szerintem.
Miért posztoljuk ki, hogy éppen sírunk? Együttérzést várva? Ha problémánk van, oldjuk meg. Beszéljük meg az illetővel. Akire valóban tartozik, az tudni fogja, és érdekli az állapotunk, és megnyugtat majd. Akire nem tartozik, az minek tudja? Aki nem kedvel bennünket, annak meg okot adunk a kárörömre?
Egyszerűen nem jöttem még rá, hogy ennek mi értelme… de talán, ha megnövök. Vagy ha valaki tudja, tegye fel a kezét! ;-)
Hozzászólások