Te vagy az, akitől mindig megdobban a szívem, akinek érintésétől eláll a lélegzetem, aki bármikor képes mosolyt csalni nem csak az arcomra, de a lelkemre is. Te vagy az, akit tisztelni tudok, és akire őszintén fel tudok nézni. Te vagy az, akinek meghallgatom, sőt, kikérem a véleményét, és akitől - még ha olykor bántó is - elfogadom a kritikát. Mert tudom, hogy építő jellegű, őszinte, és nem bántani akarsz vele, csak segíteni. Te vagy az, aki képes megnyugtatni, és feledtetni a fájdalmat, aki képes láttatni velem a világ apró csodáit, aki képes megmutatni nekem az élet apró örömeit. Te vagy az, aki úgy játszik a testemmel, mint még senki más.
Sokat kapok tőled, úgy és olyan formában, amire Te talán nem is gondolsz. Úgy, ami megmelengeti a szívemet, ami teljessé teszi a lelkemet. Mindig szeretettel gondolok Rád.
Sok szép pillanatot szeretnék még megélni Veled! Sok közös emléket. Sok együtt töltött estét. Sok csendes összebújást. Apró érintéseket, amikor a lelked érint meg, nem az ujjad.
Csakis Veled! Csakis Téged akarlak! Annyira, hogy az szinte már fáj… Ám ez a fájdalom jóleső, mert azt bizonyítja, hogy érzek, hogy érezlek, és mert jó Veled, hiányzol! Ugyanakkor tudom, hogy ismét átélhetem Veled azt a csodát, ami megadatott nekünk, ami csak a miénk, és ami oly boldogsággal tölt el. Mindkettőnket.
Szeretlek. Lehet, hogy nem olyan vagyok, amilyennek megálmodtál. Nem én vagyok az ideálod. Ezer hibám van. De remekül kiegészítesz, remekül ellensúlyozol.
Emlékszel? Egyszer azt mondtad nekem: „Egyensúlypárti lehetsz, aki ha billen, akkor inkább a karjaimba, mint sem a konzervek tömegébe... Érdekes kis kötéltánc ez. Elindulunk a két végéről, menet közben könnyen lelökhetjük egymást, hisz mozgatjuk a kötelet, de ha középen találkozunk, és összekapaszkodunk, max. együtt zuhanunk, az meg talán már nem is olyan rossz. Mindig az új, szokatlan, fura, vicces, különböző hoz jót, újat, érdekeset és finomat. A társadalmi normák, dogmák, félelmek, bizalmatlanság, várakozás sosem hoz olyan emléket, amire 30 év múlva a hintaszékben inogva emlékezni fogsz.” Mikor megkérdeztem, szeretnél-e velem zuhanni az ismeretlenbe, azt válaszoltad, minden további nélkül. Szívesen kipróbálnád Velem a szabadesést.
Érdekes ez. Gondolkodás nélkül én is zuhannék Veled. Feltétel nélkül bízom benned. Most sem érzek másképp, mint akkor.
Nem akarom, hogy ez véget érjen! Aki ennyire felszabadít, boldoggá tesz, és kiteljesít, azt meg kell becsülni. Ezért szorítom hát azóta is a kezed… és nem akarom elengedni, miképp azt sem akarom, hogy Te elengedjél!
Úgy szeretném, ha összes vágyunk teljesülne,
Ha mindkettőnk szívébe béke ülne.
Úgy szeretném, ha együtt boldogok lehetnénk,
Ha az égre csillagokat festhetnénk.
Úgy szeretném, ha mosolyod mindig látnám,
Ha napjaidat én vigyáznám.
Úgy szeretném, ha mindig ölelne két kezed,
Hogy Te enyém, s én Tiéd legyek.
Hozzászólások