Csakazértis

Állandóan keverik az emberek az egyedüllét és a magány fogalmát. Míg az első kellemes, megnyugtató, jóleső állapot, addig az utóbbit rendszerint szorongás, rossz érzés, gyakran depresszió kíséri.

Egyedül lenni jó. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy nincs társunk. Amikor kapcsolatban élünk, akkor is szükség van néha egyedüllétre. Amikor magunkkal foglalkozunk, s nem a másikat helyezzük előtérbe. Amikor nyugodtan belemerülhetünk a gondolatainkba, nem kell alkalmazkodni épp a másikhoz, és teljes felszabadultságunkban azt tehetjük, amit igazán szeretnénk.

Van egy speciális egyedüllét, amit szingliségnek neveznek. Amikor társ nélkül vagyunk, de ennek ellenére jól érezzük magunkat a bőrünkben. Ez lehet akár két kapcsolat között, vagy egy tudatosan választott életforma is. Bárhogyan is van, a lényeg az, hogy jó nekünk. Élvezzük, kiteljesít, boldoggá tesz. Egyedül lenni jó.

Ezzel szemben áll a magányosság érzése. Ami egyáltalán nem jó, sőt, kifejezetten frusztráló lehet. Amitől szenvedünk. Amikor szeretnénk mással lenni, de mégsem tehetjük valamiért. Elviselhetőbb a magány, ha épp nincs kapcsolatunk. Mert akkor legalább tudjuk, értjük az okát. Persze ettől még rossz, mert a magány nem egy választott állapot, hanem egy ránk törő rossz érzés.

A legszörnyűbb talán az, ha kapcsolatban vagyunk magányosak. Ha van párunk, de mégis a magányosság gyötrelmeivel küzdünk. Ott van tőlünk karnyújtásnyira, mégis fényévekre érezzük magunktól. Na ez szinte egy felfoghatatlan és elviselhetetlen állapot. Talán nem is tartható fent sokáig. Ez az igazi gyötrelem. Lelkünket felemészti, szívünket igazán megtöri. Szenvedünk tőle, szabadulni szeretnénk az érzéstől. Ám sokszor nem találjuk a kiutat, a megoldást. A magányos ember gyakran depressziós is egyben.

Ilyenkor sokat segíthet a megértő család, vagy a jó barátok. Az igaz barátok. Akik nem csak akkor vannak mellettünk, amikor süt a nap, hanem amikor viharfelhők vannak felettünk. Amikor mennydörög és villámlik. Az igaz barátot arról ismerhetjük fel, hogy akkor érkezik, mikor más távozik.

Dr. Csernus Imre fogalmazta meg a két kifejezést nagyon találóan:

A magány az az állapot, amikor valakiben háború zajlik, belső háború; az egyedüllét meg az az állapot, amikor valakiben nincs harc, benne az angyal és az ördög békét kötött...

Puhatestű. Egy gépjármű oktatótól hallottam először ezt a nagyon találó kifejezést. Akit nem véd senki, semmi. Nincs karosszéria, bukósisak, semmi, csak a józan esze. Lássuk be, szüksége is van rá. Mert hiába az elsőbbség, hiába a gyalogátkelő, vagy zöld jelzésű lámpa. Ha a másik, erősebb nem adja meg az elsőbbséget, úgyis a puhatestű húzza a rövidebbet. Hiába áll mellette a szabály, a jog, esetleg kaphat kártérítést, rossz esetben már csak a családja... Jobb esetben ő maga, de hát ki szeretné tolókocsiban végezni? Elsőbbség ide, vagy oda, az csak akkor van, ha megadják.

Minden kategóriában érintett vagyok. Gépjárművel is szoktam közlekedni, autó és motor egyaránt, két keréken is tekerek időnként, és hát puhatestűként is járom utamat. Nem könnyű. Bár általánosságban elmondható, hogy sokat javult a közlekedési kultúránk. Ám messze nem az igazi.

A kerékpárosok szinte követelik maguknak a saját utakat. Lássuk be, joggal. Ám ha van kerékpárút egy útszakaszon, miért épp az úttest másik oldalán lévő járdán tekernek? Volt, akit megkérdeztem erről. Neki azon az oldalon van dolga, és így kényelemesebb - hangzott a válasz. Aham. Kényelmesebb. De vajon a puhatestűek mit szólnak hozzá? Azért épülnek az adófizetők pénzéből a kerékpáros utak, hogy úgyis ott tekerjen, ahol neki kényelmesebb? Elgondolkodtató.

Ahol nincs saját útjuk, ott marad az úttest. Jobb híján. Értem én, miért ódzkodnak ettől sokszor. Az autósok, kamionosok ész nélkül, közel húznak el mellettük. Veszélyes üzem az úttest. Félnek, mert hát ismét hiába a szabály, a gépjárművel szemben úgyis ők húzzák a rövidebbet. Könnyen beláthatjuk, van benne valami.

Sokszor ezért inkább nem túl szabályosan a járdát választják. A puhatestűek között manővereznek, életveszélyesen kerülgetik őket. Elképesztő, amikor ilyen helyzetben még csengetnek is! Nekik valóban mindent lehet? Félelmükben közlekednek a járdán, és itt pedig ők keltenek félelmet? Ha a gyalogos fél, hol közlekedjen? Veszélyes üzem lett a járda. Veszélyes, mert azzá tették. Egy kerékpáros nem kis sérülést tud okozni egy gyalogosnak. Arról már nem is beszélve, hogy puhatestűként miért kell állandóan rettegni, hogy hangtalanul, némán mikor sodor el valaki?

Mindenkinek van helye a közlekedésben. Így vagy úgy, el kell jutni A-ból B-be. Csak az nem mindegy, hogy milyen áron. Sose felejtsük el: mindenkit várnak odahaza!

Akinek nem inge, ne vegye magára. Akinek meg az, az jó melegen öltözzön fel!

Kövessetek Facebookon!

Adott egy alacsonyabb, túlsúlyos, a lánynál néhány évvel fiatalabb, és hát mondjuk ki nem éppen szép srác, aki tele volt ugyan ambícióval, pénzzel viszont nem. Frusztrálta a nem éppen kosaras alkata, ugyanakkor elég beképzelt, szétszórt, és a következményekkel nem törődöm személyiség volt.

Ehhez képest a lány kifejezetten csinos, átlagos magasságú, jó munkahellyel, konkrét célokkal, elért eredményekkel rendelkező. Fel tudott már mutatni egy szépen berendezett lakást, utazások kellemes emlékeit. Mindössze egy harmonikus kapcsolat hiányzott az életéből.

Egyszer volt, hol nem volt

A történet úgy kezdődött, mint minden mesében: egymásba szerettek, és azt hitték, életük végéig együtt lesznek. Igen, minden hibája, testi adottsága ellenére is szerette a lány a fiút.

Találkozgattak, ismerkedtek, tényleg jól megvoltak. Utólag visszagondolva persze voltak intő jelek, de ezekre ilyenkor az ember hajlamos nem figyelmi, rálegyint. Ilyen volt pl, hogy együttlétük alatt nem mutatta be a szüleinek a fiú a lányt, nem ült ott vele a karácsonyi asztalnál, külön töltötték az ünnepeket, mert hogy a fiú számára a család szent volt. A család alatt a szüleit és a húgát kell érteni. Egy nagy gyerek, aki 30 évesen nem képes elszakadni a szüleitől… eleinte ezt édesnek gondolta a lány, később zavarónak, és rá nézve megalázónak. De hát mit csinált volna, szerette!

Hidegzuhany

Egyszer úgy ment el otthonról a fiú, hogy véletlenül belépve maradt a közösségi oldalán. A lány sosem volt korábban féltékeny. Nem olyan típus, illetve a fiú sem adott rá okot. Szóval minden hátsó szándék, rossz érzés nélkül lesett bele a fiókjába. Ám amit ekkor látott, az ledöbbentette. Intim, hosszan tartó, és hónapok óta folyó csetelés mással! Nem kapott levegőt, egyszerűen nem értette a dolgot. Ezt követte, és ezt már szándékosan, hogy belenézett a telefonjába. Sms váltások, konkrét találkozók megbeszélése, illetve a találkozás utáni üzenetek, a jóleső, kellemes együttlétekről. Hidegzuhany. Kétségbeesés. Számonkérés.

Kisfiús bájjal, határtalan sajnálkozás közepette, megbánó arccal kért bocsánatot a fiú. Elmondása szerint érzelem nélküli szexkapcsolatról volt szó, ami valójában kielégülésen kívül semmit nem jelent számára, épp ezért játszi könnyedséggel megígérheti, nincs folytatás, érzelmileg nem kötődik a csajhoz. Kérte, könyörgött a lánynak, hogy ne hagyja ott.

Megbocsájtás

Nagy lelki traumán túl lépve a lány vele maradt. Szerette. És valóban kapott tőle egy második, egy igazi esélyt a fiú. Minden igyekezetére szükség volt, hogy ne hánytorgassa fel többé az esetet, hogy elnyomja magában az akkor átélt emlékeket. De tudta, ha együtt szeretnének maradni, valóban nem szabad többé szóba hoznia. Ugyanakkor természetesen semmi nem volt olyan többé, mint azelőtt. A kisördög már ott volt, jelen volt, és az első gondolata mindig az volt a lánynak, kivel van a fiú, mit csinál és miért. Akkor is, ha ennek nem adott hangot.

A belső feszültsége, az idegessége azonban megnyilvánult. Türelmetlen volt, sokkal hamarabb összekaptak, gyakoribbak lettek a veszekedések, apró-cseprő dolgokon vitáztak. Miközben a háttérben a megcsalás húzódott meg. De erről nem beszéltek többet. A kapcsolatuk innentől kezdve nyilván nem volt jó. Mindennek nevezhető, csak harmonikusnak, kellemesnek nem. A szíve mélyén nem tudott megbocsátani a lány, akkor sem, ha kimondta ezt a szót. Ritkábban találkoztak, bár még mindig szinte naponta beszéltek telefonon.

Az élet ismétli önmagát

Talán egyenes út vezetett odáig, hogy ismét talált magának valakit a fiú. Ami még mondhatni, érthető is lenne, valóban nem volt már felhőtlen a kapcsolatuk. Ám ahogyan intézte a dolgot, ahogy szembesült a lány vele, minden volt, csak épp nem tisztességes. Hiszen nem szakítottak, együtt voltak még.

Egyszer csak meglátta a lány a fiú közösségi oldalán, ahol a vele töltött idő alatt is egyedülállóként szerepelt fiú már kapcsolatban van, egy hónapja. És persze a megjelölt lány nem ő volt… Vele beszél minden nap, éppen a nyári közös szabadságot tervezték, és közben mással való kapcsolatát publikálja? Ezen a ponton már nem is kereste a szavakat. Már nem voltak.

Újabb esély

Hosszas telefonbeszélgetés követte a felismerést. Ami során megtudta, hogy kell a fiúnak a lángolás, az új, az izgalom, az ismerkedés varázsa. Az új lány elvarázsolta, sőt, mi több, szereti, és igen, szüksége van rá. Elmondta, hogy szereti még őt is, másképp, de már nem lángol iránta, hanem mély szeretetet érez, átalakult a szerelem. Ugyanakkor nem szeretné elveszíteni, nem akarja, hogy kilépjen az életéből. Még mindig nem szakítottak! Kérte, hogy fogadja el a helyzetet, adjon neki időt, teret és szabadságot.

És a lány adott. Annak ellenére, hogy megalázó volt a helyzet, hogy tudta, semmi értelme. Az esze tudta, de a szíve nem volt képes elfogadni. Ésszel pontosan felmérte, hogy vége, nincs értelme, a szíve még reménykedett, hogy ha elmúlik a lángolás, visszatalál hozzá a fiú. Várt.

Lezárás

Továbbra is szinte minden nap beszélgettek. Még akkor is felhívta őt a fiú, mikor a másik lánynál volt. Átsírt éjszakák, rettegett nappalok követték egymást. Mígnem a szíve is megértette a lánynak, hogy ez már nem kapcsolat, hogy vége, és bárhogy könyörög a fiú, nincs értelme folytatni ezt a szenvedést.

Lezárta a „kapcsolatukat”. Lezárta, kimondta, és valóban pontot tett a végére. Hogy feldolgozhassa a történteket, hogy megértse a megérthetetlent, és elfogadja, nem voltak jók együtt, hogy túllépjen, tovább, és lehetőséget adjon magának a boldogságra, mással. Négy éve lett oda. Négy éves kapcsolat zárult le, aminek a vége valóban szenvedés volt.

Most már utólag a lány is tudja, hogy nem lehet egy kapcsolatot helyrehozni megcsalás után. Mert többé már nem lesz ugyanaz. Nincs feltétel nélküli bizalom, befészkeli magát a rettegés, hogy mikor ismétlődik meg. Mert bizony aki egyszer megtette, megteszi még egyszer, és még egyszer. Mondhatni a második pofont magának kereste. Az első után ott kellett volna hagynia. Ha elég erős lett volna. Ha nem szerette volna ennyire. Ha…

Isten nem ver bottal

A dolog érdekessége, hogy alig szakítottak, a másik lány is otthagyta a fiút… végül két szék közül a földre került.

Hát igen! Isten útjai kifürkészhetetlenek!

Beköszöntött a hűvös, esős idő. Menetrend szerint megérkezett. Ezzel egyidejűleg átalakulnak a szórakozási, kikapcsolódási lehetőségeink. Némiképp beszűkülnek. A szabadtéri programok nagy részének lőttek. A szalonnasütés ideje leáldozott. Bár hűvösben is fontos kimozdulni, nagyokat sétálni a természetben, de az eső kifejezetten nem a barátunk. Amikor esik, akkor a lehető legjobb otthon maradni, vagy olyan baráti és családi programokat szervezni, ami mindenképp zárt helyhez kötött.

Eljött az ideje, hogy leporoljuk és elővegyük könyveinket. Avagy beiratkozzunk egy könyvtárba. Ez utóbbi némiképp kényelmesebb megoldás. A nappalok rövidülésével, a korai sötétedéssel óhatatlanul együtt jár, hogy este hamarabb vackoljuk be magunkat az ágyba. Elalvás előtt izgalmas kézbe venni egy-egy jó könyvet. Lelkünket, szellemünket mindenképp melengeti az olvasás.

Persze esti elfoglaltságot - ki-ki vérmérséklete szerint - mást is találhat. De ebbe most ne menjünk bele. :-)

Amennyiben társas elfoglaltságban gondolkodunk, izgalmasak és szórakoztatóak lehetnek a különböző kártyajátékok, társasjátékok. Nem csak gyermekeknek. Felüdülést jelenthet együtt nevetni, szórakozni szeretteinkkel.

A nyári nagy melegben talán nem okoz akkora élvezetet a forró sütő előtti ténykedés, mint ebben az időben. Ki ne szeretné a süteményeket, különböző finomságokat? Csodás dolog meglepni magunkat, családunkat és barátainkat egy-egy édes nyalánksággal. Avagy sóssal is persze. Ki-ki ízlése szerint. Amennyiben együtt készítjük el azokat, nem csak a közös fogyasztás okozhat örömet, de már maga az alkotás is felüdülés lehet.

Előkerülhetnek a szekrény mélyére gondosan elcsomagolt, félbehagyott kézimunkák, kötés, horgolás, hímzések. Karácsony közeledtére gondolva amúgy is hasznos lehet effajta ajándékok készítése. Vagy egyszerűen csak praktikus, mindamellett, hogy kellemes időtöltés is.

Ha nincs kreatívabb ötletünk (vagy kedvünk máshoz), akkor a fárasztó nap után bevackolhatjuk magunkat a tévé elé. Nem feltétlenül a híradó a legszórakoztatóbb műsor, bár kétségtelen, hogy tudni kell a világban történtekről. Az esténket nem az fogja feldobni. Szórakoztatóbb lehet akár egy film, akár egy könnyed, humoros sorozat megnézése. A nap levezetéseként ellazulhatunk testileg, szellemileg egyaránt.

Rengeteg lehetőségünk van szabadidőnk kellemes eltöltésére. Egy dolgot azonban nem tehetünk: nem szabad csüggedni, leengedni, sem lehangoltan bámulni a plafont. Csak az ősz köszöntött be, nem a világvége! :-)

Kövessetek Faceboookon!

Mondom ezt én, aki elég hangos, bőbeszédű, nagy dumás. Egy ideje azonban rákaptam a csend édes ízére. Persze ehhez kellett valaki, aki megmutatta, hogyan kell ezt csinálni.

Kedvesem terápiás javaslattal írta fel nekem egy receptre. Amolyan személyiségfejlesztő tréningként. Kerekedő, tágra nyílt szemmel tekintettem rá. Nem meglepő módon azonnal mosolyt csalt az arcomra vele. Majd jöttek a próbálkozások. Játszottunk. Én azt hittem, de igazából nem játék volt.

Ültünk a kanapén, egymást átöleltük. Azt mondta pszt!, és közben mosolygott. Nem csak az ajka, a tekintete is. Csillogott a szeme. Próbáltam nem megszólalni. Megfogta a kezem. Játszott az ujjaimmal. Néha egymásra mosolyogtunk, össze-összenéztünk. Találkozott a tekintetünk, és a lelkünk összeforrt.

Eleinte nehezen ment. Kezdetben csak néhány percig. Folyton elvihogtam, megtörve ezzel a csendet. Most már órákig is bírom. Ráéreztem az ízére. Jó merengve nézni páromat, csodás érzés közben hozzá bújni. Kezünkkel némán játszani. Hallgatásunkat érezni, valóban átérezni,  megélni a pillanat örömét.

Fantasztikus utána megszólalni. Vagy nem is, inkább hallgatni a másikat, ahogyan beszél, mesél. Mert azt vettem észre, másképp hallgatok, másképp figyelek azóta. És persze nem csak kedvesemre, mindenki másra is.

Rájöttem, hogy jó a csend. A barátom. Amikor nem a szavak beszélnek, hanem a csend szólal meg helyettük. Amikor halljuk a saját és egymás lélegzetvételét. Amikor a csendet a szívdobbanás töri meg. Amikor édesen összebújva azon merengünk, milyen szép az élet, és mennyi jót kaptunk már egymástól, és mástól is. Mennyi mindenért lehetünk hálásak. Mindeközben hallgatjuk a külvilág zaját. A madarak csicsergését, a falevél suhogását, a szél morgását.

Nem csak kanapén ülve gyakoroljuk ezt. Néha leülünk a parkban egy padra. Este felnézünk a csillagos égre. Máskor a tengerparton ülve lábunkat vízbe lógatjuk, miközben tekintetünk a messzi távolba mereng.

Eleinte furcsa volt. Furcsa volt a csend. Hiszen eddig arról voltam híres, hogy állandóan szólt a közelemben tévé, rádió. Vagy ha mégse, valami kényszert éreztem, hogy beszélgethessek valakivel. Bárkivel. Mert zavart a csend. Bántott a hallgatás. De megtanultam, hogyan kell élvezni. Sőt, most már nem csak együtt játszunk, egyedül is sokszor ücsörgök, és néha azon kapom magam, hogy behunyt szemmel nézek lelkem mélyére.

Boldog vagyok, hogy ismét tanultam valamit, fejlődtem. Általa.

Doktor úr, a terápia sikeres volt! A beteg meggyógyult!

Némán ülök a sötétben
Miközben csendben hiányzol.
Mozdulatlan várom,
Míg halkan rám vigyázol.
Hallgatom, mit nem mondasz,
Tudom úgyis, mit érzel.
Tudom, hogy hiányzok neked,
Addig, amíg nem érsz el.
Érzem, hogy szíved tárod elém,
Hogy kezed nyújtod felém.
Nem kellenek a szavak.
Némaságod is értem,
Hallgatom a csendet,
Minden szavadat érzem.