Nagyon fontos a pozitív hozzáállás az életben. Nem az a fajta, ami elrugaszkodik a valóságtól, amikor nem létező ideált kergetünk, mert az nagyon veszélyes. Arról a pozitív hozzáállásról beszélek, amikor egyazon dolgot egy kicsit másképp látunk, más szemmel szemléljük, s ettől egy picit jobb lesz a kedvünk.
Nem szabad elrugaszkodni a valóságtól, nem szabad téveszméket kergetni, sem áltatni magunkat nem létező dologgal. De lehet másképp látni dolgokat, egy picit pozitívabban, s ettől szebb lesz a világ, jobb a kedvünk. Kiegyensúlyozottabb a párkapcsolatunk.
A minap beszélgettem erről, és már önmagában a beszélgetés is pozitívan hatott rám. Ami még ennél is nagyszerűbb érzés volt, hogy a másikra is. Amikor észrevétlenül, szépen csendben segítesz másoknak pusztán azzal, hogy megosztod velük a világnézetedet, a gondolataidat, s bár nem akarod rájuk erőltetni az életfelfogásodat, de gondolkodóba ejted őket, és végül elismerik, hogy a kellemes beszélgetést jó kedv követte, az mindennél többet ér.
Ezúttal is ez történt. Tulajdonképpen nem csináltam semmit. Egy szitut vázoltunk fel. Egy féltékenységre okot adó szitut. Amikor egy nő rámászik a pasinkra, és mindent elkövet, hogy elszedje tőlünk. Ez volt az alapfelállás.
Hozzáteszem, mert fontos, hogy a pasink leszereli az illetőt. Mindegy is hogyan, de leszereli, vagyis igazából nem lesz semmi a próbálkozásából.
Hogyan reagáljuk le mindezt? Mit érzünk, és mit gondolunk?
Aggódhatunk, különböző mértékben bosszanthat bennünket, magunkban fortyoghatunk, majd szépen csendben kiborulhatunk.
Ezzel a reakcióval magunkat belülről erősen emésztjük. Idegesítjük. Aztán idővel a gyomrunkra megy az egész, később testi tüneteink is lesznek, és egyszer majd, egy nem várt, esetleg teljesen békés pillanatban robbanunk, mint egy időzített bomba.
Persze hangos hiszti is követheti a történteket. Számonkérés, balhé, hangos veszekedés. A végkifejlet ellenére hangot adhatunk nem tetszésünknek. Általában ezt sosem megfelelő stílusban tesszük.
Ez a helyzet sem sokkal jobb. Nem csak magunkat idegesítjük vele, de a másikat is. Számonkérés? Miért is? Nem csinált semmit párunk, miért vonjuk kétségbe a hűségét? Miért nem bízunk benne eléggé ahhoz, hogy tudjuk, megoldja, leszereli az ilyen próbálkozókat, és igazából nem is ő tehet róla, hogy ilyen szituba került. Ha nem bízunk benne, nem bízunk benne eléggé, akkor ott a kapcsolat eleve gyenge lábakon áll. Miért nem előbb, miért nem másképp csinált bármit is, miért hagyta idáig fajulni a dolgot? Felesleges kérdések. Így tartotta jónak. Bízzunk benne! És magunkban!
Avagy jót mosolyoghatunk az egészen, hiszen a pasi minket szeret, mellettünk tölti az éjszakát, minket ölel, és a másik csaj csak jól beégette magát. Tulajdonképpen semmi nem történt.
Az előzőekkel szemben itt van a harmadik, sokkal békésebb megoldás. A mi lelkünk sem sérül, és párunké sem. Mi sem idegesítjük magunkat, de párunkat sem. Tudomásul vesszük, hogy míg világ a világ, mindig akad olyan nő, aki kellően lejáratva magát megpróbál egy-egy pasira rámászni, s bizony időnként a miénk is sorra kerül. Inkább húzzuk ki magunkat. Kellően jó férfi van mellettünk, hisz másoknak is tetszik. Ugyanakkor mi magunk is kellően jó nők vagyunk ahhoz, hogy neki mi kelljünk. Minden csábítás ellenére minket választ, minket szeret. Vagyis helyes, pozitív és egészséges hozzáállással, megfelelő önbizalommal simán túlléphetünk egy-egy ilyen szituáción.
Mindössze egy mosoly kell hozzá, kicsit átállítani a gondolkodásunkat, és máris ugyanazt a szituációt sokkal jobb fényben látjuk, mint annak előtte.
Ugye, nem is olyan nehéz boldognak lenni?
Hozzászólások