Csakazértis

Amikor nem egyedül utazunk, mással megyünk az úton, az jó esetben boldogsággal tölt el bennünket. Jó érzés kedvesünket magunk mellett tudni. Biztonságos távolságban. Tudván, ha szükségünk van rá, csak ki kell nyújtani a kezünk. Ha hallani szeretnénk, csak beszélni kell hozzá. Ha védelmező ölelésére vágyunk, csak a vállára kell hajtanunk a fejünk. Jó érzés megosztani vele gondolatainkat, élményeinket. Jó megélni együtt a napokat, órákat, pillanatokat.

Olykor azonban a csodás idillt tönkreteszik a felhők. Időnként beborul felettünk az ég. Megannyi arcát megmutatja.

Zápor, zivatar

Néha csak egy futó zápor, zivatar lesz belőle, mely gyorsan átvonul felettünk. Éppen csak megázunk, éppen csak vizesek leszünk tőle. Gyorsan helyreáll a lelki egyensúlyunk, békét köt a bennünk lakozó angyal az ördöggel. Megbékélünk magunkkal, a másikkal, a szituációval. Megbeszéljük a problémákat, megoldjuk azt, feldolgozzuk, majd továbblépünk rajta.

Bocsánatot kérünk és megbocsátunk. Az egymás iránt érzett mély szeretet mindent felülír. A sérelmek nem mélyek, nem is hagynak fájdalmas nyomot maguk után. Igazából talán nem is haragszunk a másikra, bár magunkat olykor hibáztatjuk.

Vihar

Máskor azonban sötét viharfelhők alatt találjuk magunkat. Ilyenkor hosszan tartó esőzések és szikrázó villámcsapások kíséretében komoly vihar dúl bennünk, közöttünk. Bár közös úton haladunk még mindig, de ez az útszakasz próbára teszi kapcsolatunkat. Azonban ha őszintén és tisztán szeretjük egymást, ez sem jelenthet legyőzhetetlen akadályt.

Minden vihar után kisüt a nap. Amikor a nap meleg sugarai megérintik a lelkünket, kiderül, hogy fontosabbak vagyunk egymásnak, mintsem makacsul tovább ragaszkodjunk saját álláspontunkhoz. Amennyiben képesek vagyunk még örülni a napsütésnek, egyetlen ilyen vihar sem fog szétválasztani bennünket.

Persze fontos, hogy egy-egy heves vihar után tanuljunk a hibáinkból. Közelítve az álláspontunkat, kompromisszumokat kell kötni a másikkal, s bizony olykor magunkkal is. Fel kell ismernünk, mit kellene másképp csinálnunk.

Tornádó

Néha a vihar tornádóvá duzzad. Veszélyes lesz, kiszámíthatatlanná válik. Mindent magával ragad. Ilyenkor általában többet foglalkozunk saját sérelmeinkkel, mint a másikkal. Saját vérző sebeinket nyalogatva a legtöbbször észre sem vesszük, hogy a veszekedés hevében kimondott szavaink mennyire bántóak a másik számára. Néha bizony csontig hatol. Mindig azt bántjuk, akit a legjobban szeretünk, aki a legközelebb áll hozzánk. Durva sérüléseket tudunk így okozni. Akár olyan sebeket is, melynek hegei sosem gyógyulnak be igazán. Melynek nyomai egész életen át kísértenek. Bocsánatot kérhetünk és megbocsáthatunk. Szavaink, tetteink azonban mélyen bevésődhetnek.

A tornádó elvonulásával kész romhalmazt hagy maga után. Lelkünk, személyiségünk porrá hullik, megsemmisül. A nap ugyan kisüt, mégsem esik jól fürdőzni melegében, nem esik jól körbenézni fényénél. Mindenhol romokat látunk. Felmérhetjük a károkat. Sírhatunk is azután, amit elvesztettünk, amit maga alá temetett az indulatunk.

Azonban nem vesztettünk el mindent. Ha sérelmeinken képesek vagyunk felülkerekedni, innen is fel lehet még állni. Ismét fel lehet építeni, amit a tornádó elpusztított. Kemény munka ez. Mindkettőnknek akarni kell. Sokat-sokat beszélgetni az építkezés ideje alatt. Hol siklott félre, hol rontottuk el? Mit kell másképp csinálnunk? Mit várunk el a másiktól, hogy másképp csinálja? Fel kell ismét építeni a falakat. Nem ugyanazt, s nem ugyanúgy. Másképp kell ezúttal építkeznünk. Tartósabb falakat kell húznunk, mely védelmet nyújt szerelmünknek. Leginkább persze hinnünk kell, hogy meg tudjuk csinálni, hogy egyáltalán van értelme együtt építkezni.

Ha egyikünk kételkedik az a kapcsolat sosem fog stabil alapokon nyugodni. Ha egyikünk már elvesztette a hitét, feladta, akkor nincs többé MI. Akkor már csak TE meg ÉN létezik.

Nagy utazás

Amikor két ember együtt halad az úton, együtt utazik, az csodás, felemelő érzés. Mert együtt utazni jó! Néha meg-megállni, közös élményeket gyűjteni. Varázslatos lehorgonyozni egy kikötőben. Szétnézni a városban, majd együtt utazni tovább. Utunkat kisebb-nagyobb viharok kísérik, de addig szép minden, míg több a napsütés.

Az, hogy egy kapcsolat mennyi vihart bír el, él túl, az változó. Sok mindentől függ. Az utasok személyiségén, kitartásán, kapcsolatuk mélységén, egymás iránt táplált szeretetén is múlik. Mindenhonnan van visszaút, van felállás. Minden felhő mögött süt a nap! Kérdés persze, hogy együtt akarjuk-e élvezni a napsugár melegét…

Az embernek kell, hogy legyen társa az életben. Egy értékes partner. És ha ez megvan, akkor gazdagabb, mint bármelyik király vagy királynő az egész föld kerekén...
J. R. Ward