Lehetsz bármilyen magabiztos. Bármilyen határozott. Nyitott, szabadelvű személyiség. Képviselhetsz komoly értékeket. Lehet reális értékrended. Maximálisan bízhatsz a másikban. Feltétel nélkül szerethetsz. Lehetsz odaadó és megértő. De a Te életedben is elérkezik az az idő, amikor egy apró kis résen felüti fejét a zöld szemű szörny.
Amikor kételkedsz párod hűségében. Amikor találgatod magadban, merre járhat, kivel lehet. Amikor kétkedve fogadod minden szavát. Amikor fürkészed a tekintetét. Amikor minden mondatába mást hallasz bele. Amikor bár nincs semmi bizonyítékod, mégis azt hiszed, nem te vagy az egyetlen az életében.
Minél jobban kételkedsz, minél jobban keresed a válaszokat, minél határozottabban hiszel a gondolataidnak, annál biztosabb, hogy legbelső félelmed valóra válik.
Hamarabb eljön az, amitől félsz, mint az, amit remélsz.
Publilius Syrus
Az ember nem monogám típus alapjában véve. Éppen ezért nehéz elvárni a másiktól, hogy holtomiglan holtodiglan hűséges maradjon. Nyilván törekszünk erre. Az igény megvan bennünk. Az akarat is. De ritkán sikerül. Mert ez a természet megerőszakolása. Kimondjuk, vagy sem, de így igaz. Nem azért jöttünk e földre, hogy merev korlátok közé szorítsuk magunkat, vágyainkat. Élvezni kell az életet. A másik tiszteletben tartásával. De közben nem szabad szem elől tévesztenünk a saját igényeinket sem. És hát miért zárnánk ketrecbe a másikat, miközben néha magunk is szárnyalni vágyunk?
Nem vagyok féltékeny típus, csak éppen nem tudom elviselni, ha hozzányúlnak ahhoz, ami az enyém...!
Moulin Rouge c. film
De vajon lehet-e az enyém egy másik személy? Bármennyire is szeretem, sosem birtokolhatom. Nem tárgy. Lelke van. Személyisége. Egyénisége. Tartása. Szíve. Hogyan is sajátíthatnám ki? Mindenki szabadnak született. Mindenki szeretetre, de ugyanakkor szabadságra vágyik. Csak épp egy picit. Egy kicsit másképp.
Ez nem jelenti azt, hogy hátat fordítanánk addigi életünknek. Nem jelenti azt, hogy mindent feladva hanyatt-homlok más irányba fordulnánk. Csak annyit jelent, hogy néha repülni szeretnénk. Repülni vágyunk. Fent a fellegekben járni. Hogy aztán fészkünkbe visszatérve bizton tudjuk, jó helyen vagyunk. Hazaértünk.
Ha szabadságra vágysz, kinyitom az ablakot,
Ha repülni szeretnél, még szárnyakat is adok!
Repülj kedvedre, szabadon szállj a messzi égen,
Tekints le a földre, nézzél körbe a messzeségben!
Légy nagyon boldog, de csak picit nélkülem,
Élvezd az életet kicsit másképp, s nem mindig velem,
De ha megfáradnál, megpihennél, visszavárlak,
Tárt karokkal meleg szívembe zárlak.
Sose kérdem én, hogy merre jártál,
Hogy a messzeségbe miket láttál, mit csináltál.
Nem fájdalom nekem utadra engedni,
Nem nehéz számomra így kedvedre tenni.
Ha érzem, menni akarsz, máskor én küldelek,
Kinyitom az ablakot, hogy kiengedjelek,
Tudván, hogy visszajössz. Nekem így jó Veled.
Hozzászólások