Gyermekkoromban a sírós, nyűgös gyermek szájába cumit nyomtak a szülők, ha pár perc nyugalmat szerettek volna. Csendet. A mai világban ha nem is a szájukba, de a kezükbe egy tabletet nyomnak. A hatás ugyanaz. Legalábbis rövidtávon. A szülő fellélegezhet, a zajos gyermek elcsendesedik, s ha rövid időre is, de lefoglalja magát. A hosszútávú hatás ennél jóval összetettebb.
A gyermek lassan elszigetelődik. Eleinte csak a szülőktől, a családtól. Később a tásaitól, barátoktól. Emberi kapcsolatai híjján virtuális barátai lesznek. Ha mégis akad hús-vér barátja, meglehetősen nehezen fogja kialakítani, fenntartnai és ápolni a barátságot. Rokonlátogatás helyett szobájába húzódik, s csukott ajtók mögül kémleli biztonságos távolságból a való világot.
Mozgásszegény életmódot folytat, izmai-izületei még mielőbb kifejlődhetnének leépülésnek indulnak. Nem csak a testmozgás hiánya jelent problémát. Hanem a csapatjáték, a mozgás öröme is elvész.
Napfény, friss levegő hiányában szervezete nem kapja meg a szükséges vitaminokat.
A fizikai ingerszegény környezetben testtartása eltorzul. A magához vett tápanyag sem a kívánt módot szolgálja. Ahelyett, hogy szervezetébe hasznos elemként beépülne, egészségtelenül elhízott gyermekek kerülnek ki az iskolapadokból.
Értékrendjük, életszemléletük jelentősen eltér a közelmúlt fiatalokéhoz képest. Vajon ilyen gyermekkort milyen felnőttkort követhet?
Jelentősen torzult személyiségükkel milyen emberi és párkapcsolatra lesznek képesek? Mit jelent számukra a rét illata, a lehulló falevél, a rügyező fák, a madárcsicsergés? S hogy fognak a saját gyermekükhöz viszonyulni?
Mielőbb gyermekünk kezébe idejekorán tabletet nyomunk mindig fusson át agyunkon, hogy pár perc nyugalmunkért a gyermekünk hatalmas árat fog fizetni. Inkább hajoljunk le hozzá, emeljük fel magunkhoz, ültessük az ölünkbe, találkozzon a tekintetünk, s megnyugtató, szeretetteljes mosolyunkkal és ölelésünkkel próbáljuk elbűvölni. Megéri!
Hozzászólások