Amennyiben üdülésre, szeretteinkkel utazunk, mennyei felüdülés lehet az út. Ha azonban hivatalos céllal, ráadásul időre, plusz a jószerencse is messze elkerül, az maga a pokol!
Sosem voltam babonás. Nem számított, ha fekete macska ment el előttem, igazából most sem vagyok tisztában vele, mit is jelent pontosan, ha baltól-jobbra, vagy fordítva. Nem foglalkoztam a péntek 13-a hiedelmeivel sem. Ám a mai nap után megváltozott a véleményem, jelentem, megtértem!
Tervezés
Amikor 250-300 km-t kell utaznunk, hivatalos céllal, ráadásul időre megyünk valahová, úgy, hogy még aznap vissza is jövünk, az ember fia úgy véli, felkészül mindenre. Háromnapi hidegélelem, kávé, tea, csoki és olvasnivaló sem hiányozhat az útitáskából. Persze esernyő is alap.
Ilyen távolságból nem lehet kiszámolni a pontos érkezést, értem én. De mégis, ki az, aki a vonat 5-6 órás késésével számol, s ennek megfelelően korán elindul?
Úgy történt az eset, hogy előrelátó, tervező emberke lévén gondoltam, az első IC-vel éppen elég lesz felutazni. Hagytam rá időt is, tudván a MÁV pontosságáról. Messze híres a vonatok késése, mindegy, hogy esik, hogy fúj, hogy kánikula van, vagy dermesztő hideg, hózápor és havazás, igazából időnként ok sem kell hozzá.
Indulás
Hajnal lévén elég álmosan várakoztunk többedmagammal a vonatra, s bár álmosan, de nyugodtan, hisz mindenre felkészültünk.
A vonat időben érkezett, időben indult, és ekkor még semmi rosszra nem is gondoltunk. Kalauz érkezett, szépen kezelte a jegyeket, semmi plusz infót nem fűzött hozzá, amin ekkor még nem csodálkoztunk. Később ez a mondatom értelmet nyer majd…
Felszállásunk után szinte félúton a célállomás felé azonban váratlanul megállt a vonat. Számunkra váratlan, mások számára azonban ez már tudható volt.
Tájékoztatás - vagy éppen annak hiánya
Kalauz végigrohan a kocsikon, és gyors, hangos kiabálással arról tájékoztat, hogy felsővezeték szakadás miatt bizonytalan ideig veszteglünk…
Ezen a ponton még hittük, hogy gyorsan megoldják a problémát. Persze semmi többet nem tudott mondani, és igyekezett is kitérni kíváncsi kérdéseink elől.
Később sorra jött a döbbenet.
Már a vonatunk indulásakor lehetett tudni, hogy baj van. Hiszen a probléma már órákkal ezelőtt fennállt. Miért is nem tájékoztattak már ott, az induló állomáson bennünket? Lett volna más lehetőség is, esetleg lehetett volna választásunk. Felelősségteljes döntéshez persze nem árt az információ. Amit ha elhallgatnak, komoly problémát okoz!
Akinek nem lett volna sürgős, nyilván nem is indul útnak… ki szeret félúton feleslegesen órákat vesztegelni?
Szerencsére más útvonalon is meg lehet közelíteni a fővárost, nem csak ez az egyetlen vasútvonal létezik. Nevesítsük a vonalat: Záhony-Debrecen-Szolnok-Budapest vonalon. Persze ha az ember nem tud a problémáról, miért élne a B tervvel?
Létezik a telekocsi rendszer is, az sem rossz, persze ehhez szintén tudni kellett volna a hibáról.
Ám a MÁV jó szokásához híven mélyen hallgatott… Mire a problémához érkeztünk, kiderült, hogy az órák óta fennáll, és még bizonytalan ideig úgy is marad! Félúton lévén (és mert nem tudni, meddig is kell várakozni) nehéz eldönteni, hogy inkább visszaforduljon az ember, vagy várakozzon a továbbjutásra…
Több információhoz jutottunk a netről, és ha magunk hívtuk fel a MÁV tájékoztató ügyfélszolgálatát, mintsem a kalauz mondott volna valamit. No nem hibáztatom szegényt, nyilván ő sem volt az információ birtokában. De akkor sem értem, hogy miért kell, hogy mindenki egyénileg telefonálgasson? Egyrészt költség mindenki számára, másrészt az információs vonal pillanatokon belül túlterheltség miatt elérhetetlen lett, harmadrészt akkor mégis miért van minden állomáson kiépítve hangosbemondó, ha még ilyenkor sem használják?
Megoldás
Később derült ki - és persze ez sem a MÁV-tól kapott információ alapján -, hogy indítanak vonatpótló buszokat. Persze órák múlva, nem azonnal gondoskodtak róla. Ami persze nem a célállomásig, csak Szolnokig közlekedik, s onnan személyvonattal tovább lehet indulni.
Több probléma is volt ezzel. Későn jött az infó, vagyis nem tudhattunk, induljunk így útnak, vagy várjunk, mert hamarosan továbbengednek bennünket? Senki nem segítette a döntésünket…
Mivel személyvonatra lehetett szállni, majd két óra volt még Szolnokról a főváros, az sem kevés, hozzátéve, hogy már órák óta vesztegeltünk.
Ráadásul a személyvonatok a Keletibe futottak. Nem minden vidéki ember ismerős annyira Pesten, hogy a Keletiből is elérje úti célját, ha egyszer a Nyugatiba készült. Ráadásul ez akár többletköltséget is jelenthetett, taxi, tömegközlekedés, s bizony egyik sem olcsó mulatság. A MÁV talán ezeket utólag kifizeti? Sokan nem mertek így nekivágni az útnak, a bizonytalanba, inkább a vonaton várakoztak tovább.
Csak utóbb derült ki, hogy rossz döntés volt várakozni, iszonyatosan hosszúra nyúlt a hibaelhárítás… De ugyebár kevés információ hiányában nehéz jó döntést hozni.
Célállomás
Sok-sok óra elteltével továbbmentünk. Eljutottunk fővárosunkig, ahol is kiderült, hogy mivel alaposan elkéstünk, oly feleslegesen mentünk oda... újabb időpontot kaptunk csupán.
Na puff, ezt jól bebuktuk. Egy marék nyugtató, aztán dolgavégezetlenül indulás haza.
Új időpontra persze megint szabadság, megint vonatjegy, s talán kezdődik minden előltől?!
Visszaút
Persze a visszaútra vásárolt menet és helyjegy bortokában voltunk. Állomáson érdeklődés, és meglepő mód szívélyes, teljes körű felvilágosítás. A vonatok ugye már közlekednek, bár még másfél órás késésre lehet számítani.
Üsse kavics, mindegy, haza kell mennünk, szállást nem fogunk fizetni. Micsoda mázli, még három helyjegy éppen volt arra a vonatra, aminek már egy órája kellett volna indulnia, szóval a másfél órás késéssel számolva alig fél óra várakozás után vonaton ülhetünk végre. Így persze becserélték a másik IC-re szóló helyjegyünket, erre a vonatra szólóra.
Megkönnyebbülés, fellélegzés, végre alhatunk, iszonyú kimerítő volt az odautunk… idegeskedés, vonaton pihenés helyett. Már nincs vesztenivalónk, a közlekedés helyreállt, a probléma elhárítva, irány haza!
Vonat befut az állomásra, hangosbemondót bőszen figyeljük, a vonat elején 18-as számmal kezdődik a kocsik számozása. Irány a vége, hiszen a 24-es kocsi kell nekünk.
Szépen elgördül előttünk a vonat, figyeljük a kocsi számokat… 21… 22… 23 és vége! Pont! Teljes kétségbeesés, nekünk a 24-es kell! Nincs idő gondolkozni, két percet áll a vonat, nyomás, felszállás, aztán tanakodunk majd.
Szellemvasút
Teljes döbbenet. Tömeg a vonaton, értetlen arcok, sok-sok kérdés, csak épp nincs, aki megválaszolná őket.
Péntek délután, amikor a heti ingázók, tanulók, dolgozók tömkelege utazik haza, naná, hogy amúgy is fullon van az IC, nuku üres hely, és még ráadásként ott van két kocsinyi ember, aki a folyósón és a mosdó előtti előtérben ragadt! Ugyanis a helyjegyünk a 24-es és 25-ös kocsikba szóltak, amik nem voltak sehol!
Kalauzt a fasorban sem találtunk, a vonat közben kigurult, mi meg értetlenül álltunk, magunkra maradva. Fiatalok, kisgyerekesek, idősek, minden korosztály képviseltette magát, egy dolog volt közös bennünk, nem volt helyünk az IC-n, amin tudvalévő, nem tíz kilométert utazik az ember, hogy könnyedén rálegyintsen, sebaj, állva utazunk…
Rémálom folytatódik, pedig már nagyon vágytunk a pihenésre, hazafelé aludni akartunk egy kicsit.
Kalauzzal soká találkoztunk, szegény zavarban volt, nem bántom, nem ő tehet róla, de mindenki rajta verte el kétségbeesését. Ez a vonat ennyi kocsiból áll, nem érti ő sem, hogy adhattak ki még további két kocsira helyjegyet… nincs megoldás, mindenki azt csinál, amit akar, aztán persze kérjünk kártérítést utólag.
Na ezt értjük, mi mást csinálhatott volna szegény? Bár talán a következő állomáson nem lehetett volna még két kocsit hozzácsatolni a vonathoz? Talán lehetett volna megoldást találni, ha nagyon akarnak, nemde? Annyira talán nem is akartak…
Péntek 13.
Az emberek lekuporodtak a földre, táskájukra, jobb híján. Maradt a csendes zúgolódás. És a kérdés, vajon a MÁV mivel fog kárpótolni minket? Visszakapjuk a menetjegy 50%-át? És azzal rendben leszünk? Tényleg ennyit érünk mi, akik annak rendje és módja szerint érvényes menet és helyjeggyel rendelkeztünk? Mennyit ér, hogy földön utazva, elgémberedett végtagokkal érkeztünk haza? Mennyit ér az emberi méltóságunk?
Nem hiába, péntek 13-a van. Próbáltuk poénosan felfogni a dolgot. Néha már mosolyogtunk is. És ha mindez nem velünk történik, talán még azt is mondhatnánk, roppant vicces volt a helyzet. Így azonban nem volt kedvünk nevetni.
Mi maradt nekünk? Egész napos vonatozás. Hajnal 5-től estig zötyögtünk, vagy épp álló vonaton várakoztunk. És elmondhattuk, hurrá, utazunk! Mindenki erre vágyik, nem igaz?
Hozzászólások