Őrület, hogy világ hová fejlődik. Egyesek szerint fejlődik, de maradjunk annyiban, hogy változik. Vannak olyan dolgok, amik határozottan nem jó irányban haladnak. Nem, nem politizálni fogok, és nem vagyok fanatikus természet, sem állatvédő. Csak egészséges szinten foglalkoztatnak ezek a témák.
Most inkább arról beszélnék, akik egyszerűen nem tudják elfogadni a változást, és mindent, és ezalatt azt értem, hogy mindent (!) megtesznek azért, hogy valahogy megállítsák az időt.
Pedig már ha csak belegondolunk is, mekkora badarság, sosem győzhetnek az idővel szemben, ez egy teljesen reménytelen küzdelem, mégis annyi pénzt és energiát fektetnek ebbe, mintha biztosra vennék, sikerül.
Azt teljesen megértem, amikor valaki egészségügyi okokból fekszik kés alá, szeretne változtatni magán. Akár születési rendellenesség miatt, akár egy baleset következtében torzul el egy-egy testrésze, vagy szülést követően alakul át nagyon kedvezőtlenül a teste. Az is teljesen érthető, ha ezek csupán „csak” pszichésen okoznak neki problémát, de az is, ha már fizikailag is veszélyeztetik az elváltozások a szívét, gerincét, és ezért nincs más megoldás, mint kés alá feküdni.
Az azonban teljesen érthetetlen számomra, amikor valaki „csak” az idő múlását nem képes elfogadni. Nem tudja feldolgozni azt, hogy telik, s ezzel együtt bizony a test megöregszik. Ráncosak leszünk, itt-ott túlsúly jelenik meg, táskák a szem alatt. Na ezek a szerintem hobbiból elkövetett műtétek az amúgy egészséges embereken teljesen feleslegesek.
Miért nem tudják vajon ezek az emberek elfogadni önmagukat? Miért érzik azt, hogy szembe tudnak szállni az idővel, és hatvan évesen is képesek 20 évesnek kinézni? Miből gondolják, hogy így elfogadóbb lesz a világ velük szemben, hogy műtétük után jobban fogják őket szeretni?
Arról nem is beszélve, hogy a legtöbb esetben előre nem látható módon nem egészen úgy néz ki az illető, ahogy azt eltervezte. Nem lehet maximálisan előre megmondani, milyen lesz a műtét után. Vagy az azt követő években, amikor is az idő (bármily meglepő is), de halad, és az immár sokadjára műtetett arca változik, torzul. Nincs senki, aki ezt előre meg tudja jósolni.
Időnként egészen elképesztő rémségek születnek így a plasztikai sebész kezei alatt. De mondjuk vegyük azt alapul, hogy jól sikerült egy műtét, és valóban a tervezettek szerint néz ki a paciens. Miért van szükség arra, hogy 60 évesen ne 60 évesnek nézzen ki? Nem lenne egyszerűbb, ha felvállalná önmagát, és valóban önmaga lehetne? Tényleg ennyi önbizalomhiányos, gőg ember él a földön?
Sajnos annyira eltorzultak manapság az értékrendek, hogy sokan nem képesek magukat elfogadni. De vajon miközben reményvesztetten harcolnak az idővel, és dacolnak annak múlásával, és még önmagukat sem képesek elfogadni, hogyan várják el másoktól, hogy elfogadják őket? Miből gondolják, hogy majd más szereti őket, ha önmagukat sem képesek szeretni?
Sajnos rossz példát mutatnak ezzel. Hírnevük, ismertségük miatt sok-sok ember, velük együtt tinédzser figyel rájuk. Példát vesznek róluk. Olyanok akarnak lenni, mint ők. Beleértve, hogy a hétköznapi ember sem lesz képes elfogadni magát. Ráadásul mivel rendszerint anyagi helyzetük teljesen más, nem is tudnak tenni ellene, így nem marad más, mint a teljes kétségbeesés, és pszichésen jelentkező probléma, befordultság, depresszió. Mert hasonlítani akarnak a szeretett sztárjukra, de nem sikerül. Tényleg ez lenne a követendő?
Hozzászólások