Csakazértis

Már egy ideje nem voltam színházban, így szédítően hatott rám, és szinte villámcsapásként ért, amikor nyertem két színházjegyet. Ráadásul úgy, hogy mi választhattuk ki, mikor, mit is nézünk meg a színház előadásai közül. A díszkártya két jegy átvételére jogosított az évad bármely előadására.

A döntés nem volt túl nehéz, teljesen egyértelmű volt, hogy musical lesz a választott előadás. Csakis üde, vidám darabot szerettünk volna megtekinteni, ami könnyű, szórakoztató. A Made in Hungária című előadásra esett a választásunk.

Hosszas egyeztetés következett a színházzal, mert valahogy sosem volt jegy egyik előadásra sem, vagy csak a "rosszabb" helyek egyikére. Bár nyertük a jegyeket, de azok nem konkrét helyre szóltak, és szerintem teljesen természetes módon látni is szerettünk volna valamit, és nem teljesen utolsó sorban persze élvezni is a ritka kimozdulásunkat. Ha már egyszer nyertünk, igazán jó helyre szerettünk volna ülni. Szóval kivártuk, amíg végre jó helyünk lett. Végül valóban kiváló helyre ülhettünk, amiért ezúton is hálás köszönet a sajtóreferensük közbenjárásának.

Elérkezett az előadás napja, amit annyira vártunk. Lelkesen készülődtünk egy olyan színházba, ahol azelőtt még sosem jártunk, és a darabról is rengeteget lehetett ekkor már tudni.

Többek között ezt a darabot játszották már Budapesten a József Attila Színházban, ráadásul hatalmas siker közepette. Az előadás több mint 300 alkalmat élt meg, és több mint tíz évig futott. Sajnos akkor  nem volt lehetőségem megnézni, bár nagyon izgatta a fantáziámat.

Azóta több helyen is látható volt, sokakat megihletett, és a sikere mindig biztosra vehető volt. A témaválasztás remek, és mindig nagy tömeget vonz.

December óta egy vidéki színház társulata játssza, a siker hatalmas, mint ahogy az borítékolható is volt. A visszhang több mint jó, a megjelent cikkekből és hozzászólásokból csak a csodálat árad. A kritikák is igen pozitívak, bár ezeket mindig fenntartással kezelem, hiszen én néző vagyok, s nem kritikus szemmel nézek meg egy-egy előadást. Nálam a szórakozás, az élvezet van első helyen, nyilván nem szakmailag ítélem meg őket.

Fenyő Miklós életét, befutását feldolgozó darab hatalmas siker volt Budapesten is, és Debrecenben sincs ez másképp. Fergeteges, magával ragadó az előadás, és szerintem ez nem csak annak köszönhető, hogy nem mai liba vagyok. Talán többet mond nekünk, akik valóban átéltük annak a kornak sok baját, javát, és örülhettünk a zenekar befutásának, láttunk néhány Ki mit tud?-ot. De a mai generáció számára is élvezhető az előadás, hiszen a pörgés, a ritmus, ez az életérzés rájuk is épp olyan hatást gyakorol, még akkor is, ha a darabban szereplő jelképek talán többet mondanak nekünk.

Igazából sokkal többet kaptam, mint reméltem. Nem csak egy csodás estével lettem gazdagabb, de olyan szinten élveztem is az előadást, a sok-sok zeneszámot, amire talán nem is gondoltam. Kevés prózai része volt, aznap este a zene, a tánc kapta a főszerepet. A színészi gárda, a szereposztás kitűnő volt, őrületes munka lehetett ezt a hosszú darabot végigtáncolni, hiszen szinte végig aktív mozgásban voltak a szereplők. Minden elismerésem az övék.

Bár volt egy-két kedvenc karakterem, mégsem emelném ki őket, hiszen a remek előadás egy csodás csapatmunka eredménye, nem csak a színészeké, de a háttérmunkát végző személyeké is. Mindenki tette a dolgát, és nem is akárhogyan!

Egyszerűen nem lehetett nem élvezni. Minden perce fantasztikus volt! Ahogy felcsendültek az első akkordok, azonnal tudni lehetett, melyik szám következik, azonnal felpezsdült a vérem, és nem tudtam nem motyogni magamban a számok szövegét. Egyszerűen vitt magával az egész előadás, sodort, magával ragadt, és ott, akkor elvesztem...

Egyszerűen csodás volt, minden várakozást megért. Felejthetetlen estében volt részünk. Párom aranyosan meg is jegyezte, hogy talán én élveztem legjobban az előadást, olyan gyermeki lelkesedéssel és bűvölettel a szememben néztem végig. Hát igen! Talán igaza van. Szuper volt!

Bár láttam már néhány előadást, igaz, hogy ebben a színházban most jártam először. Az viszont a teljes meglepetés erejével hatott rám, hogy akkora tapsvihar kísérte és követte, amit még soha nem tapasztaltam!

Már az előadás közben is, egy-egy zeneszámot, táncot követően nagy tapssal éltettük a társulatot, de a végén, az valami egészen fergeteges volt! Annyiszor visszatapsoltuk a színészeket, akiken ekkor már meglehetősen látszott a fáradtság, ám ennek ellenére még mindig bájosan és felszabadultan tudtak mosolyogni, amikor megannyiszor felbukkantak az elgördülő függöny mögül.

Méltán megérdemelték az elismerést, nagyon megdolgoztak érte! Megható volt a hatalmas tapsvihar, egyhamar nem fogom elfelejteni.

Az este végére már-már az is feledésbe merült, hogy a nyereményért a jegyek átvételénél mégis pénzt kért a pénztáros. Igaz jóval alacsonyabb árat, csak úgynevezett tiszteletdíjat, de akkor is. Ez sehol nem volt feltüntetve, a nyeremény két jegy átvételére vonatkozott, és soha, senkitől nem kaptam tájékoztatást az előadást megelőző hosszú hónapok alatt sem, hogy ja, ezért nekem majd fizetnem kell... bármennyit is. Nem hiába, ez a mi országunk. Tudhattam volna, hogy semmi sincs ingyen… mint mindennek, az ajándéknak is ára van.

Egy rossz szájízzel, és egy élvezetes előadással lettem gazdagabb.