Egy korábbi posztomban foglalkoztam már a bringások és a puhatestűek kapcsolatával. Akkor is, mint máskor, sokakat megmozgatott ez a téma. Sajnos a ma reggel történtek miatt ismét aktuális lett, ezért megint tollat, azaz billentyűzetet ragadok miatta.

Az emberi hülyeség határtalan! Valaki ezt újfent bebizonyította nekem.

Gyanútlanul, ámde kellő körültekintéssel megyek át egy szabályos zöld jelzésen, egy gyalogátkelőn. Ismétlem, gyalogátkelőn, kerékpárút a közelben nincs. Aki nem jött volna rá, én volnék a puhatestű…

Már majdnem elértem a túloldalon lévő járdaszigetet (a lámpa még mindig zöld, itt elég hosszan az), amikor hangtalanul, hátulról, jobb oldalról megkerül egy bringás, és ici-pici ívben előttem balra kanyarodik, ráfordulva így a zebráról az útestre, ott folytatva tovább útját. Nekem kellett hátralépni az úttesten lévő zebrán (!), hogy nehogy a lábfejemen hajtson keresztül! Aztán a könyökével lök még rajtam egyet, csak a biztonság kedvéért…

Röpke pillanatra kihagy a szívverésem, de aztán mégis úgy dönt, tovább folytatja megszokott működését. Szinte az első levegővétellel élesen beszólok neki, kérlelve, üssön már el, annyira szeretnék a sürgősségi osztályon kikötni!

Talán értette a hangsúlyt, talán érezhető volt az irónia. Humorérzékkel nem rendelkezett. Visszafordul sebtében, és gyorsan leparasztoz. És még sértődötten hozzáteszi, hogy hülye vagyok, hát nem látom, hogy dolgozni megy?

Nos, nem vagyok. Azonban azt sem látom, hogy dolgozni megy. Talán ennek látható nyomai vannak? Nem vélem felfedezni rajta. Mint ahogy az összefüggést sem a mondandója és a történtek között.

Nem tudtunk több szót váltani, mivel gyorsan eltekert a helyszínről. Magamban morfondíroztam tovább. Az, hogy figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy tolni kellene a kerékpárt, hagyján. De hogy úgy véli, amiért munkába siet, az már feljogosítja, hogy közben elüssön egy-két gyanútlan járókelőt?! No és miért vagyok paraszt? Mert szabályosan közlekedem? És mi történt volna, ha a hátam mögött kanyarodik balra? Úgy talán útban sem lettem volna neki.. Dőlnek belőlem a megválaszolatlan kérdések.

Nem vagyok erőszakos emberke. De olyan nagyon szívesen lekaptam volna a nyeregből, hátsójába felhelyezve a kormányrudat örömmel elmagyaráztam volna neki a közlekedés és a viselkedés alapvető szabályait. Majd rájöttem, hogy felesleges. Nem értette volna. Hisz nincs agya. Nem tudta volna mivel értelmezni a számat elhagyó hangokat.

Szóval vettem egy mély levegőt, és mosolyogva tovább indultam. Csakazértis boldog leszek, és senki nem hozhat ki a béketűrésemből!

Még átsuhant az agyamon, hogy vajon mi történik, ha a következő kereszteződésnél egy kamionnal találkozik…