Szép napra virradtunk! Hosszú hét van mögöttünk, és egy picikét lehet ma csak pihenni, de azért ne hagyjuk, hogy bármi is elvegye a jókedvünket! Mosolyogjunk bele a világba, gondoljunk a szeretteinkre!
Mostanra már talán mindenkinek megvásároltuk az ajándékot. Az ügyesek már díszes csomagolásba is öltöztették azokat. Talán a női fejekben összeállt az ünnepi menü, a készítendő sütemények listája is. Talán olyan is van a választottak között, ami több napra is elegendő, felmelegítve is finom, nem csak frissen készítve, így remélhetőleg a nők is tudnak majd az ünnepek alatt pihenni. Nekik is kijár az egész éves hajtás után, hogy egy picit magukra is legyen idejük, ne csak a konyhában szorgoskodjanak.
Ma még lesz alkalom a karácsonyi vásárokra kinézni. Nem feltétlenül azért, hogy még néhány, időnként teljesen haszontalan kis csecse-becsét vásároljunk, sokkal inkább azért, hogy a varázslatos hangulatát élvezzük, a feldíszített környezetet megcsodáljuk, karácsonyi zenét hallgatva közben. Jó beleszippantani a friss hideg levegőbe, miközben meleg sállal a nyakunkban, kötött sapkával a fejünkön sétálunk.
Szeretem a vásárok hangulatát. Szeretem érezni a sült gesztenye, vagy épp a forró bor illatát. Hiába vannak sokan, ott valahogy mégis mintha megállt volna az idő. Senki nem siet, mindenki átéli, megéli a pillanatot. Szeretek ilyenkor párommal lenni, lassan sétálva végignézni a portékát. Ez szinte hozzátartozik a karácsonyi előjátékhoz. Megalapozza a karácsonyi hangulatot. Kell ez a szívemnek-lelkemnek egyaránt.
Hazatérve persze ne feledjük meggyújtani a harmadik gyertyát! Tudjuk, hogy ez a varázslat a karácsony közeledtét jelenti.
Mindenkinek békés, boldog napot kívánok!
Hozzászólások