Csakazértis

Ezer oka lehet annak, amiért beszorulunk a lakásba. Akár fizikai, akár lelki oka is van, néha előfordul, hogy nincs más megoldás, mint otthon maradni. Olykor ez a legjobb, amit tehetünk.

Lehet, hogy az időjárás az oka, az eső, vagy a hóesés, a viharos erejű szél, vagy épp a túlságosan meleg, kánikulai idő.

Esetleg a rossz kedvünk, a stressz, az emberek kerülése, a kissé depressziós hangulatunk kényszerít a bent maradásra.

Néha csak olyan fáradtak vagyunk, nehéz hét áll mögöttünk, hogy egyszerűen jobbnak látjuk otthon maradni, a csendes semmittevésbe és gondolatainkba merülve csak létezni, minden komolyabb elfoglaltság, program és terv nélkül.

Máskor egy sérülés, egy testi, fizikai fájdalom, betegség késztet pihenésre, s bár szívesen mennénk a szabadba, mégis a szoba fogságában találjuk magunkat.

Néha minden rosszkedv nélkül is úgy érezhetjük, hogy szeretnénk egyedül lenni. Nincs más célunk, csak valahogy nem vágyunk társaságra. Nem vagyunk lehangoltak, de nincs kedvünk, erőnk másra figyelni. Csak magunkkal szeretnénk törődni, pizsamában tengeni-lengeni, minden egyéb kötelezettség nélkül.

Bármi is az oka annak, hogy nem hagyjuk el a lakást, egy dolgot nem tehetünk. Nem nézhetjük tétlenül a plafont! Bármit is csinálunk, nem süllyedhetünk a fotel fogságába, nem bosszankodhatunk, és nem merülhetünk mélyebbre annál, mint ahol jelenleg is vagyunk. Bármit is csinálunk, kedvvel tegyük, mosolyogva, és csak pozitívan!

Itt a karácsony. Aztán újév. Az ünnepek, melyektől szinte minden egyedülálló fél. Senki nem szeret egyedül lenni, főleg nem ezeken a napokon.

Hiába a család, a barátok, ilyenkor általában mit sem számít mindez. Egyedül kell elmenni egy ünnepi vacsorára, ahol sokan érdeklődve fürkészik tekintetünket, ki nyíltan, ki burkoltan, de rákérdez, nincs valaki láthatáron? Kellemetlen. Ha pedig még család sincs, és valóban egyedül ülünk szentestén, egyedül lessük kisírt szemekkel a karácsonyfánkat, vagy épp az üres szobát, mert még fát sem volt lelki erőnk állítani… na az maga a pokol.

A barátokra általában ilyenkor ritkán számíthatunk. Mindenki a saját családjával ünnepel, ez családi ünnep. Rendszerint nem is érezzük jól magunkat, és sokszor mentjük ki magunk valami indokkal, ha netán meghívást is kapunk tőlük. Ez nem a barátokról szól. Mi is érezzük. És nem akarunk tolakodni.

A társkereső irodák ilyenkor tele vannak. Az internetes társkeresőkre is sokkal többen regisztrálnak ezekben az időkben. Mert ha nem is igaz társra lelnek ilyenkor, de akkor is kell valaki, akivel ha másképp nem, de legalább virtuálisan lehet beszélgetni. Ha pedig egy kellemesen eltöltött vacsora, közös kávézás lesz belőle, már megérte. Ha netán ennél több, akkor szóhoz sem jutunk!

Az Internetes társkeresésről korábban már írtam, talán mások számára is hasznos tanácsokat lehet olvasni abban a posztomban.

Senki sem szeret egyedül lenni. Mindenki vágyik valakire, akihez hozzábújhat, akire rámosolyoghat, vagy akivel karöltve végigsétál az utcán, a város díszeit, színeit, fényeit szemlélve.

Persze aki egyedül van, tegyen ellene! Próbálja más társaságát keresni. Sosem lehet tudni, mikor találunk rá életünk párjára.

Ha mégis egyedül töltenénk az ünnepet, legalább békében tegyük. Hallgassunk kellemes dalokat, nézzünk minél több filmet, lelkesítsük, szórakoztassuk  magunkat, gyorsabban és jobban telik így az idő. Ne búsuljunk, mert ez az, amit nem tehetünk! Semmi rossz nem tart örökké!  Mindig, mindig kisüt a nap! Mosolyogjunk a világba, és mutassuk meg, csakazértis boldogok vagyunk!

Mindenkinek szeretetteljes, boldog ünnepeket kívánok!

Van, hogy nincs semmi programom hétvégére. Úgy alakul, hogy egyedül leszek. Eltölthetném hasznosan is házimunkával az időm, elüthetném bárhogy a rám szakadt szabadságomat. Ám mégsem szeretnék egyedül lenni. Valahogy eluralkodik az az érzés rajtam, hogy legyen mellettem valaki. Legyen itt velem valaki, akire néha ránézhetek, akit néha megszólíthatok.

Néha csak úgy rendezünk egy ilyen érdekes délutánt barátnőmmel. Összejövünk, minden különösebb indok és program nélkül. Ilyenkor bár egy lakásban, egy szobában vagyunk, ámde mindketten tesszük a dolgunkat.

A szobában szól a tévé, de semmi konkrét filmet nem nézünk rajta. Inkább csak háttérzajként használjuk. A konyhában fő az ebéd, néha kimegyek, megkavarom, felügyelem, le ne égjen. Közben mindkettőnk laptopja bekapcsolva, és dolgozunk.

Mindketten éljük saját kis életünket, haladunk a munkával is, töretlenül előre.  

A munka végeztével csak nézelődünk a neten. Szórakozunk, beszélgetünk a távoli ismerősökkel. Néha azért persze egymással is eszmét cserélünk, bár ilyenkor ezek a találkozások nem a mi beszélgetéseinkről szólnak. Ilyenkor egy kicsit saját világunkba merülünk.

Időnként megosztjuk egymással, ha arra érdemes dolgot találunk. Néha kikérjük egymás véleményét. Néha csak összenézünk, egymásra mosolygunk. Máskor meg csendesen ütjük a billentyűzetet, és szinte halljuk egymás lélegzetvételét.

Néha jó így együtt. Néha nem kellenek a komoly, lelki beszélgetések. Ugyanakkor mégsem szeretnénk egyedül lenni. Erre találtuk ki ezt a megoldást, amikor valójában ketten vagyunk egyedül. Ketten egy helyen, de mégis egyedül. Ketten egyedül.

Időnként ezt párommal is alkalmazzuk. Időnként nem megyünk sehová, lényegében nem csinálunk semmit. Itthon vagyunk, ketten egyedül.

Ugyanakkor mégis sokat teszünk. Nem ülünk egymás nyakán. Bár együtt vagyunk, de mégis egy kicsit szabadjára engedjük a másikat. Egy kis teret adunk egymásnak. Egy kis különlétet. Ezzel is építve kapcsolatunkat, erősítve azt.

Olykor odalépek hozzá, és átölelem. Máskor csak puszit lehelek a homlokára.  Néha leteszek elé egy szelet süteményt. Vagy telitöltöm a megürült poharát.

Máskor ő jön oda hozzám, megsimogat, vagy épp csak megérint. Egymásra mosolygunk. Tekintetünk találkozik, és némán szót értünk egymással.

Figyelünk egymásra, mégis egy picit távol vagyunk. Jó magam mellett tudni, de mégsem érezzük, hogy megfojtjuk egymást jelenlétünkkel.

Kellenek ezek az együttlétek is. Idővel megtanultuk, hogy ezek éppoly fontosak, mint mikor hosszasan beszélgetünk, vagy érzékien átöleljük egymást.

Ketten egyedül. Mi csak így nevezzük ezt.